Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Összeroncsolódott gépjárművek az M1-es autópályánál Herceghalomnál, ahol öt kamion és 37 autó ütközött össze, mindkét irányban lezárták az autópályát 2023. március 11-én. A balesetben érintett öt kamion és 37 személygépkocsi közül 19 jármű kiégett, és összesen 26 ember sérült meg. Közülük hatan életveszélyesen, heten pedig súlyosan sérültek.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Lakatos Péter

Kiderült, hány autó lett totálkáros az M1-es tömegbalesetben

Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit - közölte a Mabisz. A balesettel kapcsolatos jogi procedúrák még évekig elhúzódhatnak - emlékeztet a szervezet.

Több mint egy hónappal a márciusi tömegszerencsétlenség után – amelynek egy áldozata, 39 sérültje volt és a 41 érintett gépjármű közül 19 szenvedett totálkárt – közel nyolcvan hazai kárigény érkezett be a biztosítókhoz, illetve a Mabisz-hoz.

Kilenc kárigényt már sikerült lezárni és megkezdődtek a kifizetések is, amelyek összege már jóval meghaladja a tízmilliós nagyságrendet - áll agyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) a közleményében.

A hazai biztosítói közösség a tíz éve önkéntesen létrehozott tömeges kárrendezési szabályozását életbe léptetve indította el a kárügyintézéseket. Ennek értelmében a társaságok olyan tömegbalesetek esetén, ahol az érintett járművek száma eléri, vagy meghaladja a 20-at, közös hozzájárulással létrehoznak egy kártalanítási alapot, nem várják meg a hivatalos vizsgálatok végét, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kárrendezést. Ahol pedig a felelősség kérdése nem tisztázható, ott jogcím nélküli előlegeket fizetnek a gépjárműkárok, valamint a személyi sérülések után.

A rendőrségtől kapott adatok alapján a baleset résztvevői a kárszemlézés, illetve a szükséges dokumentumok, nyilatkozatok beérkezte után akár tízmilliós nagyságrendű előleg kifizetésére is számíthatnak tényleges kárigényeik alapján.

A biztosítói közösség eredeti belső megállapodása szerint csak a gépjárműben bekövetkezett károkra, illetve a személyi sérülésekre vonatkoznának az előlegek. A tömegszerencsétlenséget követő, rendszeres biztosítói egyeztetéseken azonban a társaságok

kiterjesztették az előlegeket a gépjárművek elszállításának költségeire is.

Továbbá úgy döntöttek, hogy a károkat a casco-szerződésükre rendezők sem járhatnak rosszabbul, mint a csupán kötelező biztosítással rendelkezők. Ezért az előlegek a tízmilliós limitig a casco-önrészek megtérítésére is felhasználhatóak.

Továbbra is arra lehet számítani, hogy a tömeges szerencsétlenség ügyében indított hatósági vizsgálatok, illetve az azt követő jogi procedúrák hónapokig, vagy akár évekig elhúzódhatnak.

A jogcím nélküli előlegeket meghaladó, vagy más, a tömeges kárrendezési eljárásban meg nem térülő kárigényeket ezt követően lehet csak rendezni, miként ha valamelyik gépjármű vezetőnél közrehatás állapítható meg a baleset létrejöttében, akkor kell majd csak elszámolni a kapott összegekkel is.

A gépjárművek utasai természetesen minden esetben vétlen károsultnak minősülnek, és a casco-biztosítások szerződésszerű teljesítése sem lehet utólagos elszámolás tárgya.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×