Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
331.05
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Singapore, yellow gas pipes
Nyitókép: John Seaton Callahan/Getty Images

Új rezsiszabályokról döntött a kormány – árak, jogosultak

Beavatkoznak egyes piaci áron kötött szerződéseknél, illetve kiderült, hogy lesz-e árcsökkentés az átlag fölött gázt használó lakossági ügyfeleknél.

Tizennégyezer vállalkozást, alapítványt és kis önkormányzatot segít meg a kormány, mert ezek működése ellehetetlenült a piaci áron kötött gáz- és áramszerződések miatt – derült ki Gulyás Gergely elmondásából a Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: az egyetemleges szolgáltatásba, illetve utána a végső menedékes szolgáltatásba tartozó vállalatok, és az ebbe a körbe tartozó önkormányzatok, egyházak, alapítványok, ha december 31-ig nem kötöttek szerződést, akkor automatikusan az akkori áraknak megfelelő kategóriába kerültek. Ez azt jelenti, hogy a gázért most megajoule-onként több mint 21 forintot fizetnek, az áramért pedig kilowattonként több mint 196 forint felett.

"A kormány be fog avatkozni a szerződésekbe, lehetővé téve, hogy mostani piaci áron kössenek újakat", ami jóval kedvezőbb árakat jelent majd.

Így a gázt MJ-onként 10 forint alatt, az áramot kW-onként 80 forint alatt vehetik majd.

A változtatás legkésőbb május 1-jén életbe lép.

Ez 14 ezer ügyfélnek segít, ebből 10 ezer cég - főleg kisvállalkozás -, a többi érintett pedig egyesület, alapítvány, kisebb önkormányzat.

A veszteségeket az MVM viseli, 19-20 milliárd forintról van szó.

A működést lehetetleníti el a mostani ár ezeknél a kis cégeknél és szervezeteknél, ezért lépett közbe a kormány - indokolt Gulyás Gergely.

A miniszter egy fontos, sokakat foglalkoztató energetikai kérdésre is választ adott, mégpedig arra, hogy az átlagfogyasztás fölötti lakossági gázárat csökkenti-e a kormány, hiszen csökkennek a tőzsdei gázárak?

"Nem, májustól sem"

– hangzott el a Kormányinfón.

"Mindenki számíthat arra, hogy az átlagfogyasztásig nem következik be változás, az év végéig semmiképp, de a kormány szándékai szerint tovább, jövőre sem" - mondta még Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy az idei költségvetés "gondos tervezése miatt" rendelkezésre állnak a rezsicsökkentés fenntartására szükséges források.

Árak tendenciózusan az augusztusi szintek hatodán-hetedán állnak, az MVM-nek lakossági piaci áron mindenképpen extraprofitja keletkezik - vetette fel egy újságíró, megjegyezve, hogy a törvény a piaci ár követését írja elő az MVM-nek a piaci lakossági árnál. Erre válaszul Gulyás Gergely elmondta: az áram és a földgáz árának mozgása nagyon hektikus, nem lehet ilyen gyakran módosítani a szabályokat. Ezért döntöttek a rezsicsökkentés fenntartása mellett. A kiállított gázszámlák 80 százaléka, áramnál a számlák kétharmada a rezsicsökkentett szint alatt van. A gázár most valamivel magasabb, az áram valamivel alacsonyabb, mint amennyiért napi szinten szerződést lehetne kötni, de az MVM hónapokra előre fixált áron szerződik, ezért nem lehet így összehasonlítást tenni a miniszter szerint.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×