Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (b-j) űrhajósjelöltek a  HUNOR - Magyar Űrhajós Program sajtótájékoztatóján 2023. március 7-én. A négy jelölt közül egy valaki közel egy hónapos küldetésen vesz majd részt, döntően magyar fejlesztésű tudományos kísérleteket fog végrehajtani a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
Nyitókép: KKM

Megvan, hogy mennyi ideig repül majd a magyar űrhajós és mit fog csinálni

A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter azt írta a közösségi médiában, hogy célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program, 244 jelentkezőből immár megvan, hogy ki az a 4 ember, aki részt vesz a további felkészülésben az űrrepülésre.

A kormány az amerikai Axiom Space-szel együttműködésben hajtja végre a missziót, amelynek részleteiről hétfőn telefonon egyeztetett a vállalat vezérigazgatójával, Michael Suffredinivel.

A misszió keretében a leendő magyar űrhajós mintegy

31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet,

amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra.

Az Axiom Space és az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) közötti tárgyalások alapján az űrrepülés várható időpontja a jövő év vége vagy 2025 eleje lesz.

A misszióról szóló szerződést véglegesítést követően, hamarosan aláírják - olvasható a bejegyzésben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×