Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Földön fekvő férfi a nyugdíjreform ellen tüntetők és rohamrendőrök összecsapása közben Párizsban 2023. március 28-án. Emmanuel Macron francia elnök széles körű felháborodást váltott ki azzal, hogy parlamenti szavazás nélkül készül hatályba léptetni a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését előirányzó törvényt.
Nyitókép: Földön fekvő férfi a nyugdíjreform ellen tüntetők és rohamrendőrök összecsapása közben Párizsban 2023. március 28-án. MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Az utcai tüntetések miatt 13 ezer rendfenntartót mozgósítanak Franciaországban - a nap hírei

7,6 százalékkal csökkent a reálkereset, annak ellenére, hogy 73 ezer forinttal emelkedtek a bérek tavalyhoz képest. Nem változtatott az alapkamat 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Franciaországban 13 ezer rendfenntartót mozgósítanak országszerte az utcai tüntetések miatt.

Januárban 16,1 százalékkal, 528 ezer forintra nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a nettó átlagkereset éves összevetésben 16 százalékkal emelkedett, 363.900 forintra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a reálkereset 7,6 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,7 százalékos növekedése mellett. A bruttó átlagkereset az információ- és kommunikációszektorban volt a legmagasabb és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte: a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bére több mint 73 ezer forinttal emelkedett a tavalyi 455 ezer forintról. A Portfolio arra hívja fel a figyelmet, hogy a magas infláció miatt hiába látható érdemi béremelkedés, a fizetések vásárlóereje jelentősen csökken.

Nem változtatott az alapkamat 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A 18 százalékos irányadó kamat mértékét sem módosította a testület. A monetáris tanács korábban azt közölte: a 13 százalékos alapkamat módosítása nincs napirenden, továbbá a 18 százalékos irányadó kamat fenntartása is szükséges az infláció megtörése és az árstabilitás elérése érdekében.

Az alapkamat csökkentése nincs napirenden, az infláció letöréséhez a jelenlegi szint fenntartása szükséges – mondta a Monetáris Tanács ülése után a jegybank alelnöke. Virágh Barnabás hozzátette: az egynapos betéti tendereken is szükséges a 18 százalékos irányadó kamat fenntartása. Hangsúlyozta: április elsejétől napi megfeleléssel 10 százalékra emelkedik a bankok kötelező tartalékrátája, amivel tovább szigorodik a kötelező tartalékeszköz likviditásra gyakorolt hatása. Számottevően csökkentek az energiaárak, így az energiaimporthoz kapcsolt euróeladási eszköz is csak március 31-ig marad elérhető.

Újabb egy évre meghosszabbították a gázfelhasználás 15 százalékos csökkentéséről szóló vállalásukat az unió tagországai, Magyarország és Lengyelország ugyanakkor nemmel szavazott. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós energiaügyi tanács szünetében veszélyesnek nevezte a javaslatot. Azzal érvelt, hogy ha az ipar földgázfelhasználását mesterségesen csökkenteni kell, akkor az azt jelenti, hogy visszaeshet a gazdaság.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a kormány továbbra is együttműködik a Roszatommal a paksi bővítésben. A miniszter elmondta: a francia Framatome szerepének növelése csak az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, mert a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt. Hozzátette: francia vezetéssel, 12 uniós ország részvételével nukleáris koalíció alakult. Már 7 ország tervez vagy épít új atomerőművet, hogy kivédje az áringadozásokat.

Jóváhagyták a dízel- és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását az uniós tagállamok. A 2030-ra kitűzött, köztes kibocsátáscsökkentési célérték az új személygépkocsiknál 55, a kisteherautóknál 50 százalék. Az uniós tagállamok energiaügyi miniszterei abban is megállapodtak, hogy 12 hónappal meghosszabbítják a gázfelhasználásuk 15 százalékos csökkentésére vonatkozó önkéntes célkitűzést.

Franciaországban 13 ezer rendfenntartót mozgósítanak ma országszerte a nyugdíjreform ellen már 10. alkalommal meghirdetett utcai felvonulások miatt. Közben a stratégiai ágazatokban harmadik hete folytatódik a határozatlan idejű munkabeszüntetés. Párizsban 5500 rendőr lesz az utcákon, a hatóságok több mint ezer radikális tiltakozóra számítanak, akik egy része külföldről érkezik. Az energiatermelésben és -ellátásban dolgozók vesznek részt a legjelentősebb számban a nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését előíró törvény elleni tiltakozásokban.

Humza Yousafot, a skót kormány eddigi egészségügyi miniszterét választotta Skócia új miniszterelnökévé az edinburgh-i parlament. Elődje, Nicola Sturgeon február 15-én váratlanul jelentette be, hogy távozik a függetlenségre törekvő kormányzó Skót Nemzeti Párt éléről és így a skót miniszterelnöki tisztségből is. Utódját a párt tagsága választhatta meg és a jelöltek közül Humza Yousaf kapta a legtöbb szavazatot. Ezzel ő lett a párt új vezetője, és Skócia új miniszterelnöke. Humza Yousaf pakisztáni bevándorlók gyereke, de ő már Glasgowban született.

Áprilistól Panyi Miklós jelenlegi stratégiai államtitkár lesz a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a március végén távozó Fürjes Balázs után. Április elsejétől a tárca parlamenti és stratégiai államtitkársága összevontan működik. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt azután közölte, hogy tegnap Fürjes Balázs bejelentette: lemond parlamenti államtitkári és miniszterhelyettesi posztjáról és visszatér a magánszektorba, valamint emellett megpályázza a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagságát.

Az orosz és fehérorosz sportolók visszaengedését javasolja a nemzetközi versenyekre Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A NOB végrehajtó bizottságának döntése értelmében semleges színekben térhetnének vissza az ukrajnai háború miatt kizárt sportolók. A két ország azon versenyzőit, akiknek bármilyen katonai kötődése van, továbbra is kizárják a viadalokról. Thomas Bach, a NOB elnöke hangsúlyozta: a 2024-es párizsi olimpiával kapcsolatban még nem született hasonló tartalmú döntés, ezt későbbre halasztották.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×