Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.51
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Panaszkodik a Budapesten hoppon maradt patkánymentesítő cég

A helyzet romlását sikerült megállítani – amit néhány kerületben a Főváros által elrendelt intenzív irtási program is segített 2019-ben – majd fokozatosan javítani tudtunk a körülményeken - írja az ezzel korábban megbízott cég a közleményében. Ezúttal nem ők nyertek.

A munkánk 2018-as megkezdésekor a fertőzöttség mintegy ötszöröse volt az elvártnak, a lakosság joggal panaszkodott a kialakult állapotra. Az igazolt patkányfertőzések az első hónapokhoz képest mostanra mintegy 70%-al csökkentek - olvasható az RNBH Konzorcium közleményében.

Statisztikát is sorolnak. Eszerint míg 2020-ban még éves szinten 11.000, 2022-ben már csak 8.600- lakossági bejelentéssel kalkuláltak, míg az azóta regisztrált tényadat ennél is jóval alacsonyabb, alig haladja meg a 6.000-et, azaz havi átlagban

500 helyszínre vonatkozó bejelentéssel kell számolni

(ez öt évvel ezelőtt 1.000-1.500 között mozgott).

2021-ben nyílt közbeszerzési eljárás keretében újabb két évre megbízást kaptunk a patkányirtási feladatokra, azonban idén nem jártunk sikerrel, a korábbi vállalkozó vezette konzorcium ajánlatát nyilvánították nyertessé.

A tevékenységünk március 10-el lezárult. Büszkék vagyunk rá, hogy kollégáink úrrá tudtak lenni a fővárosi „patkányhelyzeten”, elfogadható, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően alacsony fertőzöttségi szinten tudjuk átadni a tevékenységet - fogalmaznak.

A fővárosi patkányhelyzetről 2021 őszén írtunk utoljára egy akkori kúriai döntés apropóján.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×