Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.43
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
A Fővárosi Törvényszék épületének, több ügyészség székhelyének a részlete a főváros V. kerületében, a Markó utcában. Az épület 1890-ben készült el Hauszmann Alajos és Jablonszky Ferenc tervei szerint eklektikus stílusban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Schadl-ügy: az előkészítő ülésen négy vádlott is elismerte bűnösségét

A vádiratot ismertette a Fővárosi Törvényszék a végrehajtói kamara elnöke és 21 társa ellen folyó eljárásban. Az első tárgyalást kedden tartják, ekkor már a vádlottakat hallgatja meg a bíróság.

A Fővárosi Törvényszék dísztermében pénteken megkezdődött Schadl György, a végrehajtói kar elnöke, Völner Pál volt igazságügy államtitkár és húsz vádlott-társának eljárása. Korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, továbbá pénzmosás miatt emelt ellenük vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az előkészítő ülésen, amelyre az első rendű vádlottat, Schadl Györgyöt bilincsben, vezetőszáron vezették be, a 72 oldalas vádiratot ismertették, ez olyan hosszúra nyúlt, hogy közben szünetet kellett elrendelni. Az ügyész ismertette azt is, hogy az egyes vádlottak esetében milyen büntetés kiszabását kéri a bíróságtól.

A terhelteknek lehetőségük volt arra, hogy a cselekményük beismerése mellett lemondjanak a tárgyalás megtartásáról, de ezzel csak

a 22. rendű vádlott élt. P. M. elismerte bűnösségét,

őt bűnsegédként, vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolta az ügyészség. Miután egyeztetett a védőjével, elmondta, azért ismerte el bűnösségét, mert az úgy történt, ahogyan a vádiratban szerepel, és elnézést kért, mint mondta, megbánta. Ezzel elfogadta a 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönt, valamint az indítványozott nyolcmillió forintos büntetést.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint még a 16., 19. és 21. rendű vádlott is beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogukról. A beismerő nyilatkozatok elfogadásáról a törvényszék február 27-én hoz döntést.

Az előkészítő ülés után kedden folytatódik az ügy tárgyalása, már a vádlottak meghallgatásával, de lapértesülések szerint

Schadl György és Völner Pál meghallgatására csütörtökön, február 23-án várható.

Az ügyészség Schadl Györgyöt „vezető beosztású hivatalos személy által a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével, hivatali helyzettel egyéb módon történő visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, vesztegetést állítva és üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, felbujtóként elkövetett kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás” bűntettével vádolja.

A nyomozó főügyészség indítványozta, hogy a bíróság – beismerő vallomás esetén – Schadl Györgyöt tíz évre, Völner Pált pedig nyolc év börtönbüntetésre, valamint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét 200, a volt államtitkárt 25 millió forint pénzbüntetésre ítélje, valamint mindkettőjüket tíz év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Tisza-kormány: nagy béremelések készülnek, 10 milliárd euró érkezhet Magyarországra

Elkészült a rendvédelmi dolgozók bérrendezéséről szóló javaslatcsomag, amely illetményemelést, preferált települési pótlékot, valamint a munkavállalók és a RIASZ-állomány béremelését is tartalmazza. Az országos tanévnyitón Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a gyermekcentrikus oktatást, az intézményi önállóság növelését és az oktatást segítő munkatársak béremelését emelte ki. Magyar Péter miniszterelnök az oktatást és az egészségügyet nevezte a költségvetési és politikai stratégia központi területének, és iskola-, kollégiumi, valamint menzafejlesztésekről is beszélt. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a kormány teljesítette az uniós helyreállítási alap feltételeit, így megnyílt az út mintegy 10 milliárd euró megszerzéséhez, amelyből egyebek mellett vasúti, lakhatási, vízügyi és energetikai fejlesztéseket finanszíroznának. Magyar Péter a Bledi Stratégiai Fórumon közép-európai kormányfőkkel tárgyal Európa jövőjéről. A Külügyminisztérium feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2020-as lélegeztetőgép-beszerzésekkel kapcsolatban, miután a tárca átvilágítása szerint már a készülékek beérkezésekor ismert volt, hogy több ezer gépnél súlyos minőségi problémák vannak. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül az a törvényjavaslat is, amely törvényben rögzítené a kormány és Budapest egyeztetési fórumának, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működését. Varga Mihály jegybankelnök pedig közölte, hogy az MNB közel ezer oldalnyi adatot és dokumentumot adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×