Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Budapest, 2022. június 11. Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal épületének főbejárata az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Balogh Samu reagált: remélem, nem lapra firkált szavak alapján dől el Budapest sorsa

Egy nyilvánosságra került dokumentum szerint Lázár János építési és közlekedési miniszter több fővárosi projekt leállítására tett javaslatot. A főpolgármester kabinetfőnöke aggasztónak tartja a helyzetet, és hivatalos indoklást vár a kormánytól.

A napokban kiszivárgott és a Telex birtokába került dokumentum beigazolta a főváros korábbi félelmét, miszerint Lázár János építési és közlekedési miniszter álláspontja szerint a legtöbb, a budapestiek számára fontos beruházást azonnal le kell zárni – reagált megkeresésünkre a főpolgármester kabinetfőnöke. Hozzátette: értelemszerűen meg kell hagyni a lehetőséget a kormánynak, hogy hivatalos formában fejezze ki az álláspontját, „de ami a dokumentumból kiderül, az elég vérfagyasztó a budapestiek számára”.

A hírek szerint állítólag elkaszálnák a Városmajor felújítását, a Gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervét, valamint a megyei, agglomerációs P+R parkolók fejlesztését. Ugyanerre a sorsra jutna a csepeli-soroksári és a szentendrei HÉV összekötésének (azaz az 5-ös metró) tervezése, a kelenföldi Duna-parti sétány fejlesztése és az agglomerációs-budapesti kerékpáros hálózati stratégia is.

Balogh Samu az InfoRádióban elmondta: miután a dokumentum a kormánynak valamilyen belső előkészítő folyamatához tartozhat, a Fővárosi Önkormányzat nem tud a mögöttes indokokról. Csak annyit látsznak, hogy számos, a budapestiek és az agglomerációban élők életminőségét javítani szándékozó projekt kerül le a megvalósítandók listájáról, „viszonylag indulatokkal teli módon”. A Városmajor megújítását illetően a főpolgármester kabinetfőnöke megjegyezte, a "nem" mellett tmég egy egy "sohát" is kapott a dokumentumon szereplő megjegyzések szerint.

A főpolgármester kabinetfőnöke – Budapest közlekedésfejlesztését illetően – kitért arra is, hogy miközben az elmúlt időszakban új buszok és villamosok érkeztek a fővárosba és lassan befejeződik a 3-as metró felújítása, egyetlen olyan városi közlekedési eszköz van, ami egy métert sem fejlődött: a HÉV, amit még Tarlós István korábbi főpolgármester adott át az államnak. Szerinte ebből jól látszik, hogy ha valami állami kézbe kerül, az rossz hír annak a jövőjét illetően.

Kiemelte: a fővárosi fejlesztések esetében mindig alapos előkészítő munka zajlik, konzultálva az érintett civil szervezetekkel és lakossággal. „De adjuk meg a lehetőséget, hogy nem egy lapra firkált mondatok, vagy szavak alapján dől el a város fejlesztésének a jövője, illetve sorsa” – ismételte meg Balogh Samu. Nagyon lesújtónak nevezte a kiszivárgott dokumentum tartalmát, de bízik abban, hogy pozitív lehet az ügy kimenetele.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×