Infostart.hu
eur:
377.65
usd:
323.92
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Kenéz István/Facebook

A héten már a második párbeszédes politikust „happolta el” a DK

A párt felügyelő bizottságának eddigi elnöke is Kocsis-Cake Olivio példáját követte, aki szerdán „igazolt” a Gyurcsány-párthoz.

Újabb ellenzéki politikus hagyta ott a pártját, hogy csatlakozzon a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz. Kenéz István a közösségi oldalán jelentette be távozását a Párbeszédből, ahol a párt felügyelő bizottságának volt az elnöke – írja a 444.hu.

Döntésének hátteréről úgy fogalmaz, hogy az előválasztáson ismerkedett meg a DK-sokkal, akik egyszerre voltak fegyelmezettek és barátságosak. Kenéz István úgy véli, hogy „az árnyékkormány jelenti az egyetlen kormányzóképes alternatívát az ellenzékben”.

Közben a szerdán a szintén a Párbeszédből átigazoló Kocsis-Cake Olivióból máris árnyékkormánybiztos lett. Hogy Kenéz Istvánra vár-e hasonló feladat, azt még nem tudni.

A választások óta politikusok sora igazolt a legnagyobb ellenzéki pártba. (Az alább látható gyűjtésben Kenéz István még nem szerepel.)

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött Dnyipro-híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×