Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels

Felére csökkent az érdeklődés a pedagógus pálya iránt hat év alatt

2016 óta folyamatosan csökken azoknak a száma, akik a tanári pályát választják.

Tavaly már csak majdnem feleannyian jelentkeztek pedagógus képzésre, mint 2016-ban. Ez a hrportal.hu összesítéséből derült ki.

Korábban is volt egy visszaesés, amikor 2004 és 2008 között folyamatosan csökkent a tanárjelöltek száma. Azonban a mélypontot követően, ha nem is töretlenül, de 2016-ig dinamikusan emelkedett a pedagógus képzésre jelentkezők száma.

Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy évről-évre a jelentkezőknek csak durván a felét veszik fel a tanintézményekbe. Így 2016-ban a több mint 20 ezernyi felvételizőből csak 10167-en nyertek felvételt.

2022-ben azonban a csúcsidőszakhoz képest majdnem feleannyian jelentkeztek csak és közülük is kevesebb, mint 6500-an jutottak be a főiskolákra és egyetemekre.

Pedagógusképzésre jelentkezők és felvettek száma, 2001-2022. MTI
Pedagógusképzésre jelentkezők és felvettek száma, 2001-2022. Forrás: MTI

Ugyanakkor a Pedagógusok Szakszervezete szerint mind égetőbb a tanár hiány az iskolákban. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke, az InfoRádióban elmondta, hogy az országban számos olyan település van, ahol szaktanár híján már nem lehet megoldani szakos oktatást. Sőt a szakszervet adatai szerint az általános iskolákban minden ötödik tanárnak nincs is pedagógus végzettsége.

Hétfőn egyhetes országos sztrájk kezdődött a szakszervezetek felhívására az iskolában.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×