Infostart.hu
eur:
380.08
usd:
322.72
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Jakab Péter frakcióvezető, a Jobbik újonnan megválasztott elnöke (k) beszél a párt budapesti tisztújító kongresszusát követő sajtótájékoztatón a Dürer Rendezvényházban 2020. január 25-én. Mellette Z. Kárpát Dániel és Potocskáné Kőrösi Anita alelnök.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Érdeklődés hiányában maradt el a Jobbik kongresszusa - értesülés

Hiába hívott össze országos kongresszust a Jobbik, az érdeklődés hiányában elmaradt – írta a közösségi médiában a párt korábbi kabinetfőnöke.

Molnár Enikő úgy fogalmazott, Jakab Péter „megpuccsolása után” már egy kongresszus összehívására sem képes a Jobbik, „egy életképes kongresszust, sőt semmilyent nem tudnak tartani”.

A Facebook-bejegyzésből kiderül, a találkozót december 17-re tervezték, a meghívókat pedig már a hónap elején kiküldték, ugyanakkor a rendezvény „elmaradásáról hivatalos tájékoztatást nem is kapott az a csekély számú alapszervezet, amelyik még nem hagyta ott a pártot”

Minderről a Magyar Nemzet számol be, bár maga a bejegyzés hetekkel ezelőtti. Azt is írták, hogy a Jobbik nem reagált megkeresésükre az ügyben.

A lap mindezt annak apropóján elevenítette fel, hogy megállapításuk szerint "Gyurcsányék bedarálják az ellenzéket".

Fotónkon Jakab Péter látható, aki bizalmi kapcsolatot ápolt Molnár Enikővel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×