Infostart.hu
eur:
388.72
usd:
330.04
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Pixabay

Hat fokban vizsgáztak az ELTE tanárszakos hallgatói

A vizsgát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) tartották. Az egyetem szerint műszaki probléma miatt kellett áttenni a vizsgát abba az épületbe, ahol szerintük 15-16 Celsius-fok volt.

Mint korábban írtuk, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen – a fűtéssel való takarékoskodás érdekében – nem a saját tantermeikben, hanem külső helyszíneken, például az egyetem közoktatási gyakorlóiskoláiban, kollégiumaiban, valamint más, télen is fűtött helyiségeiben szervezik meg a jelenléti vizsgákat. December 10-től 2023. február 26-ig az ELTE BTK campusának épületei temperáló fűtésre álltak át, ahol mindössze hetente két napon két órában lesz biztosított a bejárás.

Ennek megfelelően a hétfői vizsgát az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba szervezte az egyetem, azon belül is a nagy tanáriba – tájékoztatta a Telex.hu portált egy olvasó. Pénteken azt az információt kapták, hogy névsor alapján kettéválasztják a vizsgára jelentkezett hetven hallgatót. Végül technikai okok miatt mégis az ELTE D épületében tartották meg a vizsgát, ahol azonban lassan két hete nem ment a fűtés.

Az írásbeli vizsga két órán keresztül tartott a 6 fokos teremben.

A vizsgázó azt írta: "Nem éreztük a lábujjainkat, az ujjainkat, remegtünk a hidegtől". Ráadásul szerinte fontos vizsgáról volt szó, hiszen nem mehetnek rövid tanítási gyakorlatra a vizsga teljesítése nélkül.

Az egyetem megerősítette: az esemény előtt nem sokkal felmerült műszaki probléma miatt nem tudták az eredeti helyszínen megtartani a vizsgát.

"Mivel az ELTE mindenképpen szerette volna biztosítani a jelenléti vizsga lehetőségét, ezzel elkerülni azokat a kellemetlenségeket, amelyeket a vizsga átszervezése, egy új vizsgaidőpont kiírása vagy a vizsga online lebonyolítása okozott volna, a rendelkezésre álló igen rövid idő alatt az a döntés született, hogy a kérdéses vizsgákat az ELTE Bölcsészettudományi Kar D épületében tartják meg."

A épületében levő termeket ilyen rövid idő alatt nem tudták az előírt 18 fokos hőmérsékletre felfűteni, így a hallgatóknak szerintük körülbelül 15-16 fokos helyiségekben kellett vizsgázniuk. A kellemetlenségért az ELTE az érintett hallgatók elnézését kéri.

Címlapról ajánljuk

Hétközi munkaszüneti „ünnepnapokat” sürget az ellenzék Németországban

Kevesebb mint két héttel az újév beköszönte előtt különös vita támadt német ellenzéki pártok és a kormányon lévő konzervatívok között. Az ellenzék szerint jövőre túl sok ünnepnap esik a hétvégére, amit hétközben pótolni kellene. A CDU/CSU szerint a "pótlást" jelenlegi gazdasági helyzetében aligha jöhet szóba.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×