Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Dabóczi Kálmán alelnök (b), Bíró Ferenc elnök (k) és Molbusz Tímea alelnök (j) az Integritás Hatóság vezetőinek kinevezésén a Sándor-palota Tükörtermében 2022. november 4-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Az Integritás Hatóság elnöke bejelentette, már vannak ügyeik, egyet nevesített is

Széles skálán mozog az új hatóság jogköre – mondta Bíró Ferenc.

Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, majdhogynem mindegy, hogy a hatóság miért lett létrehozva, az a lényeg, hogy van. Az elnök úgy fogalmazott: a hatóságnak a törvény széles jogköröket biztosít, bár "ők nem ügyészség", a nyomozati monopólium továbbra is az ügyészségnél van, de a hatóság a jogkörével szeretne és fog is élni.

Arra a kérdésre, hogy hogyan választották ki a pozícióra, egy szóval úgy válaszolt: "pályáztam", október 25. éjfél volt a beadási határidő, este hatkor kezdte írni a pályázatát. Elnökhelyetteseiről azt mondta, "készen kapta" őket az alkalmassági bizottságtól, a csapat többi részét részben közösen választották ki, részben ő maga hívta őket. "Értse jól, ez egy elit alakulat" - jelentette ki.

Bíró Ferenc a jogkörökkel kapcsolatban azt mondta: a nyomozati cselekményekig gyakorlatilag bármit megtehetnek, sőt, felülvizsgálati indítvány lehetősége is van, megállíthat közbeszerzéseket, közbeszerzési eljárásokat írhat elő, tehát széles skálán mozognak. Az elnök azt mondta, már vannak ügyeik, de még lefolytatott vizsgálat nincs.

Bíró Ferenc közölte:

kaptak Farkas Flórián ügyében bejelentést, meg fogják keresni az ügyészséget,

és ha betekintést nyertek az iratokba, akkor tudnak továbblépni.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×