Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Faceboook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter elmondta, miért nem szavazott még a NATO-csatlakozásokról az Országgyűlés

Semmiképp sem választaná a sürgetés taktikáját az ügyben, mondta egyebek mellett a külgazdasági és külügyminiszter.

A kormány elvégezte a maga munkáját a ratifikáció kapcsán, benyújtották az Országgyülésnek a javaslatot. A parlament nyár óta "rendkívül erőltetett menetben" tárgyalja azokat a javaslatokat, "amelyek egy jelentős részét Brüsszel miatt kell tárgyalni". Ő a maga részéről semmiképp sem választaná a sürgetés taktikáját a parlamenttel szemben - ezt válaszolta Szijjártó Péter az ATV arra vonatkozó kérdésére, hogy miért késik a finn és a svéd NATO-csatlakozási egyezmények ratifikálása az Országgyűlésben. Ismert, a javaslatot már júliusban benyújtotta a kormány, napirendre fog kerülni, annak idejéről majd a parlament dönt.

A külgazdasági és külügyminiszter azt is elárulta, hogy mindezt elmondta svéd kollégájának is két hete, amikor az új svéd kormány megalakulása után felhívta az új svéd külügyminiszter.

A finn elnök pedig, mint arról az Infostart is beszámolt, a napokban Orbán Viktorral tárgyalt ugyanebben az ügyben.

Magyarország és Törökország kivételével már minden tagország ratifikálta Svédország és Finnország csatlakozását a NATO-hoz.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, milliós városokat bombázott Irán, valószínűleg meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×