Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.9
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselője az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ujhelyi István adatvédelmi eljárást kezdeményezett a kórházi főigazgatóság ellen

Adatvédelmi eljárást indított az Országos Kórházi Főigazgatósággal szemben a független európai parlamenti képviselő, miután az intézmény nem volt hajlandó megindokolni egy hárommilliárd forint értékű Covid-teszt-beszerzés kapcsán, hogy miért az adott beszállítócég mellett döntött.

Ujhelyi István volt szocialista politikus még nyár elején fordult közérdekű adatigényléssel az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, hogy megismerje annak a mintegy hárommilliárd forintnak a sorsát, amit még 2020-ban antigéngyorstesztek beszerzésére fordított az állam. A szerződés pontos részleteit viszont továbbra sem adta ki, ezért az EP-képviselő további lépéseket fog tenni – jelentette be szerdán tartott online sajtótájékoztatóján.

„A mai nappal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságánál kezdeményezek eljárást az Országos Kórházi Főigazgatósággal szemben, mert már volt arra példa, hogy korábban ez a hatóság, igazat adva nekem, arra kötelezte az állami szerveket, hogy adják ki az adatokat” – fogalmazott.

Ujhelyi István az ügy kapcsán – korrupciógyanút is felvetve – emlékeztetett: a sajtó az elmúlt időszakban komoly tényfeltárásokat tett arról, hogy

egy olyan tanácsadó céget bízott meg az Országos Kórházi Főigazgatóság antigéngyorstesztek beszerzésével, amelyet csak nem sokkal a pályázat kiírása előtt alapítottak.

A cég tulajdonosa az a Martos Dániel volt, aki korábban a Fidelitas ferencvárosi frakcióvezetőjeként és a Fidesz alelnökének személyi titkáraként is dolgozott – emelte ki az Európai Parlament szociáldemokrata képviselője. Szerinte egy korábban az egészségügyi beszerzésekhez semmilyen módon nem kapcsolódó, de a kormánypárthoz kötődő ember egy ilyen összegű beszerzés esetén jó, ha érzi azt, hogy elszámoltatják azzal, hogy mire költötte a kft.-je ezeket a pénzeket.

Ujhelyi István arról is beszélt, hogy miután a többmilliárdos üzlet megvalósult, a céget gyakorlatilag eltüntették. „Miután bezsebelte ezt a hárommilliárd forintnyi közpénzt, eladta a cégét egy szegénysoron lakó, 18 éves borsodi fiúnak” – fogalmazott.

A képviselő közérdekű adatigénylését az Országos Kórházi Főigazgatóság első körben leterheltségre hivatkozva utasította el, majd most, a 45 napos határidő lejártakor a következő választ adta: az Ujhelyi István által megfogalmazott kérdések nem sorolhatók a közérdekű adatigénylés jogi kategóriájába, részükről tehát az ügy lezárva.

Az EP-képviselő a választ elfogadhatatlannak tartja, ezért kezdeményez a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságánál eljárást.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Hiába a kirobbanó eredmény, lejtőre tették az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×