Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
322.11
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Botka László (MSZP) polgármester a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodás aláírása után Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón a szegedi városházán 2017. január 30-án.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Szeged meglépte: sok nagy intézmény téli bezárásáról döntöttek

Három óvodaépület és négy nappali ellátást biztosító idősek klubja sem működik majd az energiaválság miatt.

Takarékoskodási intézkedésként közművelődési, kulturális és sportlétesítmények ideiglenes, téli bezárásáról döntött a szegedi közgyűlés.

Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a közgyűlési vita során leszögezte, a város működését, az alapvető közszolgáltatásokat, a bentlakásos szociális intézmények, óvodák, bölcsődék működését, a tömegközlekedést, a közvilágítást biztosítani kell. Elmondta, az önkormányzatok mozgástere rendkívül szűk, szinte valamennyi magyarországi nagyváros ugyanezeket az intézkedéseket hozza meg.

Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester elmondta,

az intézkedésektől mintegy 1,5 milliárd forint megtakarítást várnak 2023 első negyedévében.

Ez lehetőséget teremt arra, hogy egyetlen önkormányzati dolgozót se kelljen elbocsátani.

A jövő évi villamosenergia-beszerzésre az önkormányzat az ideihez képest tízszeres ajánlatot kapott – közölte a politikus, hangsúlyozva,

az önkormányzat 30 milliárd forintos éves működési költségvetésből kigazdálkodhatatlan az energiaköltségek 15-17 milliárd forintos emelkedése.

Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője kifejtette, a balliberális oldal által erőltetett szankciók miatt kialakuló energiahiány okozza a drágulást. Miközben megszorító intézkedéseket hoz az önkormányzat, több száz millió forintot költenek el fölöslegesen, a többi közt a parkolási rendszer átalakítására.

Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta, a város válságálló-képessége az elmúlt évtizedek elhibázott helyi gazdaságpolitikája miatt gyengült meg.

Halkó Pál (Fidesz) képviselő elmondta, az uszodák bezárása miatt hosszú időre edzéslehetőség nélkül maradnak a medencés sportágak versenyzői. A politikus azt kérte, hogy legalább a télen egyébként is sátorral fedett, így temperált Sportuszoda maradjon nyitva.

A döntés alapján Szegeden januárban és februárban zárva tart a többi közt

  • a Nagyszínház,
  • a Szent-Györgyi Albert Agóra,
  • a Kövér Béla Bábszínház,
  • a Korzó Zeneház,
  • a Belvárosi Mozi,
  • a Móra Ferenc Múzeum valamennyi épülete,
  • december 19-től március 3-ig a Somogyi Könyvtár,
  • január 1-jétől február 15-ig a Kisszínház, valamint
  • januárban az IH Rendezvényközpont is.

A sportlétesítmények közül

  • az idei szezonra ki sem nyit a Városi Műjégpálya,
  • december 19-től február 3-ig bezár a Városi Sportcsarnok és a Sportuszoda,
  • március 3-ig a Tiszavirág Sportuszoda és a gyógyászati részleg kivételével az Anna Fürdő is.

A bölcsődékben és óvodákban az iskolai téli szünethez hasonlóan a szülői igényekhez igazodva január 6-ig csak ügyeletet tartanának,

három óvodaépületet pedig januárban és februárban bezárnak.

Decembertől három hónapon át zárva lesz négy nappali ellátást biztosító idősek klubja is.

A két ünnep közötti időszakra igazgatási szünetet rendelnek el a Polgármesteri Hivatalban, három kirendeltséget pedig két hónapra bezárnak. Több önkormányzati cég egyes telephelyeit is kiürítik.

A városban a szökőkutakat már október 16-án leállították, ötven épület díszkivilágítását pedig januártól lekapcsolják.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×