Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Volánbusz

"Megnyertük az első csatát", 20 százalékos béremelést követelnek a Volánbusznál

20 százalékos béremelést akar elérni a Volánbusz egyik szakszervezete. Több száz dolgozó vonult a Volánbusz budapesti székháza elé a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet felhívására.

Sok ellendrukkerünk volt, de ők most elbuktak, mi pedig megnyertük az első csatát és emelt fővel ülhetünk a tárgyalóasztalhoz és követelhetjük a Volánbusz vezetésétől a bérkorrekció végrehajtását - írja honlapján a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet.

Hétfőn vonultak a Volánbusz székházához 20 százalékos fizetésemelést követelve. Erről videót is közzétettettek:

A tüntetés után Dobi István, a szakszervezet elnöke azt mondta, hogy átadták a SZAKSZ petícióját a Volánbusz vezetőinek. Állítólag szerdán ülnek majd le tárgyalni, legalábbis erről beszélt az összegyűlt buszvezetőknek a székház előtt.

Dobi István az is megemlítette, hogy sztrájkra is készülnek, legalábbis javaslatot tesznek az azt előkészítő tárgyalásokra.

A baloldali Mérce arról ír, hogy a szakszervezet a vállalat által beígért idei 10, jövőre pedig 5 százalékos béremelési javaslatot nem írta alá, azt szeretnék, hogy idén és jövőre is összesen 20-20 százalékkal emeljék a fizetéseket.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×