"Nehéz búcsú" kezdetű levelében ezt írja Ujhelyi István:

"Valami összeragaszthatatlanul eltört. Nem gondoltam volna, hogy valaha is így lesz. Hogy ennyi sebet tud ejteni egy darabokra hulló kapcsolat nemcsak rajtam, de minden bizonnyal közösségem testén is. Hosszú idő tépelődése, belső vajúdása és gyászmunkája után írom most ezeket a sorokat.

Valami összeragaszthatatlanul eltört. Próbáltam fakírként létezni a szilánkokon, de egyszerűen nem megy tovább. Tízezerhatszázhuszonhárom nap után elbúcsúzom a Magyar Szocialista Párttól. Igyekeztem legalább annyit visszaadni ennek a közösségnek az elmúlt évtizedekben, amennyit én tőle kaptam – hiszem, hogy ez sikerült. Tizennyolc évesen léptem az MSZP tagjai közé, az életem majd kétharmadában a második családom volt. Tagjainak és szavazóinak köszönhetem politikusi karrieremet, a mozgalomnak az örökké velünk maradó élményeimet. Mindezt soha nem fogom elfelejteni, hogyan is tehetném. Nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől.

Valami összeragaszthatatlanul eltört. A lelkiismeretem tiszta, mert rajtam nem múlt a változtatás. Nem egy alkalommal próbáltam felrázni a pártközösségünket az elmúlt években, a legutóbbi sokkoló mértékű választási vereség után már kíméletlen őszinteséggel vázoltam saját állapotunkat és vállaltam fel a Horn Gyula cölöpjeire építkező újjászületés rizikós, de – ma is állítom – egyetlen esélyt jelentő munkáját. Hibáztam, amikor nyers őszinteséggel tartottam tükröt magunknak? Lehet. De nem a társadalmi munkás híveinket vagy a tagságot bántottam vele, hanem a hivatásos vezetőink érdekeit. A tőlem megszokott felfokozott érzelmek, az értékeinkhez való rendíthetetlen ragaszkodás és a maradék közösségünk csendes szétporladásától való féltés vezérelte javaslataimat. De végül be kellett lássam és el kellett fogadjam: sokadjára sem tudtam vele áttörni a belső megkövesedés falát. Helyette kivívtam vele néhányak intrikus haragját, ami szép lassan elfojtotta körülöttem a tiszta levegőt. Tudom, hogy sokan – például sikeres önkormányzati vezetőink - éreznek hasonlóképpen.

Valami összeragaszthatatlanul eltört. Akik most csalódnak bennem, elnézésüket és megértésüket kérve nyújtom feléjük baráti kezemet. Hosszú még az életünk a személyes sértettségek cipeléséhez. Közös küzdelmünk a szabad, demokratikus, európai Magyarországért egy csapatba vár továbbra is minket. A szociáldemokrácia képviselete és társadalmi erejének felvirágoztatása érdekében pedig könnyen lehet, hogy most különváló útjaink összefutnak majd még egy közös mozgalomban. A magyar nép boldogulása, a saját keresetéből vagy nyugdíjából megélni alig képes embertársaink képviselete, az egészségügy és az oktatás baloldali felemelése, Magyarország európai alapértékek mentén való modernizálása a történelmi kihívásunk. Ez mit sem változott. Ahogyan én sem.

Valami összeragaszthatatlanul eltört, de ez nem jelenti azt, hogy fel is adom a harcot. Politikus vagyok. Céljaim, terveim, hitem és erőm is van közös hazánk sorsának alakítására. A NER sem örök életű, nem marad végleg a nemzet nyakán élősködve. Folytatom az Európai Parlamentben megkezdett – és rangos intézmények által díjakkal elismert – munkámat, folytatom a magyar szociáldemokrata választók közösségének és érdekeinek kérlelhetetlen képviseletét, de immár szocialista párttagság nélkül. Tudom, hogy mostani döntésem akár azt is jelentheti majd: a következő európai parlamenti ciklusban már nem kapok lehetőséget erre a szolgálatra, de addig is mindenki számíthat a tőlem megszokott aktivitásra, harcos munkára. Párttagságomat elengedve építem tovább az Esély Magyar Szociáldemokrata Közösség civil hálózatát, folytatom küzdelmemet a magyar érdekekért Európában és az európai értékekért Magyarországon.

Valami összeragaszthatatlanul eltört. Kötszert lelki sebeimre majd európai szakmai munkám eredményei és a NER elleni küzdelmek biztosítanak. Családomként szeretett közösségemmel a szakítás fájdalmas, mégis meg kell tennem. Tüskéket nem hagyok, új sebeket nem nyitok, vissza nem lövök, egyszerűen lezárom ezt az időszakot. A viszontlátásra, tagtársaim!"