Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.72
bux:
146000.8
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Forrás: Facebook/Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum

Október 14-re is országos sztrájkot hirdetett a PDSZ

A szakszervezet korábban az oktatás világnapjára is országos megmozdulást jelentett be.

Megdöbbenve értesült a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyilvánvalóan jogsértő lépéséről – fogalmaz a közösségi oldalán olvasható közleményében a PDSZ országos választmánya a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban az oktatás helyzete ellen polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárok kirúgásáról.

Mint írják, tisztában vannak azzal, hogy a munkamegtagadást a munkáltató szankcionálhatja, ennek azonban arányosnak kellene lennie az okozott kárral. Szerintük a fenti intézkedés – a jogviszony azonnali megszüntetése – ennek a követelménynek nem felel meg. Megjegyzik: a kollégák eltávolítása az iskolából sokkal nagyobb mértékben csorbítja a tanulók tanuláshoz való jogát, mint a polgári engedetlenség idején elmaradt néhány óra.

A szakszervezet reméli, hogy az érintettek igénybe fogják venni a PDSZ ügyvédjeinek segítségét, amit korábban felajánlottak.

„Annak érdekében, hogy az oktatásban dolgozók hangot adhassanak jogos felháborodásuknak,

2022. október 5. után október 14-re is a folyamatba levő gördülő sztrájk részeként országos sztrájkot hirdetünk”

– fűzik hozzá emlékeztetve, hogy ezen a napon lesz egy éve, hogy a PDSZ és a PSZ megfogalmazta sztrájkköveteléseit, amit másnap eljuttattak a miniszterelnöknek.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Sorsdöntő naphoz érkezett Amerika: egy területen már megvan a győztes, izzik az internet a csatatérállamokban

Sorsdöntő naphoz érkezett Amerika: egy területen már megvan a győztes, izzik az internet a csatatérállamokban

Ma félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, ahol többek között a Képviselőház mind a 435 helyéről, a Szenátus 37 helyéről és 36 állam kormányzójáról is döntenek a szavazók. Az előrejelzések egyértelműen a demokratáknak kedveznek, a Silver Bulletin választási modellje 95 százalékos esélyt ad a képviselőházi többségükre, a szenátusban pedig 78 százalékra teszi a fordulat esélyét. Egy demokrata többségű kongresszus jelentősen megnehezítheti a Trump-kormány következő két évét, mert beleszólhat a kinevezésekbe és a költségvetésbe, valamint nyomást gyakorolhat az iráni háború lezárására is. A Google Trends adatai alapján megéztük, hogyan alakult az internetes érdeklődés a választások idején, valamint, hogy a két párt iránti érdeklődés milyen képet mutat az egyes csatatérállamokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×