Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt

Novák Katalin: az erdélyi kultúra a magyar jövő kulcsa

Ismertette erdélyi programját a köztársasági elnök.

Magyar anyanyelvünk, közös történetünk és kultúránk az a köldökzsinór, amely összeköti Erdélyt Magyarországgal - mondta a köztársasági elnök a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének megnyitóján Szentendrén.

Novák Katalin kiemelte, hogy az erdélyi magyar kultúra nem a múltunk egy darabja, hanem a jelenünk része, kulcs a magyar jövőhöz. Erdély nélkül Magyarország sem lenne ugyanaz - hangsúlyozta.

Mint mondta,

a szentendrei skanzen erdélyi tájegysége olyan, mint egy csillagkapu, lehetőség arra, hogy átlépjünk tér és idő korlátain, s Erdélyben érezzük magunkat.

Kitért arra is, hogy Szentendréről egyenesen Erdélybe vezet az útja. Meglátogatja Kolozsvárt, részt vesz egyebek mellett a tíz most felújított templom egyikének szentelésén Magyarlapádon, sétál majd a Bethlen Gábor alapította nagyenyedi kollégium udvarán, Gyulafehérváron pedig felavatja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát, megkoszorúzza Márton Áron püspök sírját.

Szentendre, 2022. május 19.
A Kaláka együttes a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én.
MTI/Szigetváry Zsolt
A Kaláka együttes a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A köztársasági elnök kiemelte: harminc évvel a rendszerváltoztatást követően, egy bő évtized következetes nemzetépítő és nemzettudat-erősítő munkája után egyre többen érzik a késztetést, hogy útra keljenek, és személyesen is megtapasztalják, mit jelent, hogy

a magyar nemzet határai túlnyúlnak az ország határain.

Ezekben a hetekben diákok ezrei kelnek útra, hogy a Határtalanul programnak köszönhetően a határon túli közösségeinkkel találkozzanak - tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy véres háború dúl Európa kapujában, ami minden ünnepünkre árnyékot vet, de éppen ezért még fontosabb, hogy őrizzük, védjük és gazdagítsuk értékeinket, kultúránk kincseit. A hagyományos haderő fejlesztése mellett kell az anyanyelv, a bennünket összekötő és minket lényegileg meghatározó kulturális önazonosság erősítése is. "Akkor vagyunk igazán erősek, akkor vagyunk képesek megvédeni magunkat, akkor ellenálló a nemzetünk, ha tudjuk, honnan jöttünk, kihez tartozunk. Erről szól a mai nap" - emlékeztetett.

Novák Katalin kiemelte: most nem egy hagyományos kiállítást nyitnak meg, hanem sokkal többet annál. Ez a hely tájékozódási pont lehet minden látogató számára, mert romantizálás nélkül megmutatja, befogadhatóvá teszi kicsiknek és nagyoknak Erdély sokszínűségét és kincseit, megmutat valamit abból a titokból, ami Erdélyt olyanná tette, amilyennek szeretjük - fogalmazott.

Szentendre, 2022. május 19.
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én.
MTI/Szigetváry Zsolt
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének első kiállítási egysége ünnepélyes megnyitóján 2022. május 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt

A következő évtizedek kiemelt céljának nevezte, hogy többen, jobban, szebben éljünk, ehhez pedig - mint mondta - gondozni kell mindazon értékeket, amelyek hozzájárulnak a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarság fennmaradásához. "Meg kell őriznünk közös örökségünket, kultúránkat, a magyar nyelvet és teljes kulturális hagyatékunkat, hiszen mindezek összessége a hazához kötés kiindulópontja" - hangsúlyozta.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyüttesének csütörtökön megnyílt első kiállítási egységében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek nemcsak az erdélyi falu, hanem a székelyföldi városok lakóinak polgárosodó életébe is. A kiállítás különlegessége, hogy a Skanzen történetében most először vállalkozik annak bemutatására, hogy a 20. századi hétköznapok és ünnepek világában már nem választható szét a falusi és a városi életmód.

  • A kisvárost hat épület,
  • az erdélyi falut öt porta és az egyházi telken álló unitárius templom, iskola, kultúrház

jeleníti meg.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×