Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
324.5
bux:
0
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Újabb útvonalon is közlekedik az állam teherszállító repülője

Kereskedelmi forgalomban eddig csak Kínába járt a Qatar Airwaystől 2020-ban megvett és 2021 decembere óta az állami repülések mellett a Wizz Air által más feladatokra is üzemeltetett gép.

Újabb útvonalon teljesít kereskedelmi szolgálatot az állami tulajdonú teherszállító repülőgép: a Qatar Airways-szel folytatott intenzív tárgyalások eredményt hoztak és a kínai útvonal üzemeltetése kiegészül egy katari légikapcsolattal is - jelentette be Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztja szerint mindez azt jelenti, hogy "a magyar állami tulajdonban lévő, magyar légitársaság által üzemeltetett, magyar cég által karbantartott és magyar földi kiszolgáló által támogatott teherszállító repülőgép újabb útvonalon teljesít kereskedelmi célú szolgálatot, Ázsia után immáron a Közel-Keleten is".

Szijjártó Péter azt írta, hogy bő két évvel ezelőtt az egész világ megtanulhatta, hogy aki időt nyer, életet nyer. "A világjárvány kitörésekor nem csupán alig lehetett maszkot, lélegeztetőgépet vagy egyéb, a védekezéshez szükséges eszközt vásárolni, de ha sikerült is, jött a következő kérdés: mivel és mikor tudjuk ezeket hazaszállítani?". "Mi világos stratégiai döntést hoztunk, miszerint saját, bármikor bevethető légiszállítási kapacitást építünk ki, hogy a globális áruszállítási nehézségek ne érinthessék Magyarországot, a magyar emberek ellátásbiztonságát".

Hogy ne kelljen a Wizz Air (akkor a járvány miatt kihasználatlan, ám hosszú távú teherjáratok teljesítésére csak tankolási leszállással alkalmazható) gépeit igénybe venni, a kormány megvásárolt a Qatar Airways légitársaságtól egy Airbus A330-200F típusú cargo gépet. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy ez már a világjárvány alatt is hatalmas szolgálatot teljesített azzal, hogy mintegy 6,8 millió adag vakcinát szállított Budapestre a világ minden tájáról, mindig időben, biztonságban.

A tárcavezető hozzátette, hogy a fenntartható működési modell érdekében, az elmúlt hónapokban - az állami feladatok mellett - a teherszállító gépet kereskedelmi forgalomba állították a Budapest és a kínai Csengtu közötti útvonalon.

Ez egészül ki a Budapest-Doha kereskedelmi légikapcsolattal is.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×