Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Vízügy: helyenként már szélsőségesen kevés a víz az országban

Márciusban Magyarországon az átlagos csapadékmennyiség mindössze 5 százaléka hullott le, részben ennek tudható be a tavak és folyók alacsony vízállása, amin a közelgő csapadék sem segít jelentősen – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Egész Magyarországon, így a tavakban és a folyókban is alacsony a vízállás. Bár még nem rendkívüli, de azért helyenként már szélsőséges mértékben, ami a közelmúltat vizsgálva az elmúlt három hónap, távolabbra tekintve több mint egyéves periódus kevés csapadékának az eredménye – fogalmazott Siklós Gabriella. A szóvivő elmondása alapján 2021 májusától a mai napig körülbelül két és fél havi csapadékhiány alakult ki Magyarországon, miközben az idei március 95 százalékos csapadékhiányt hozott a sok évnyi átlaghoz képest, ezek pedig már nagyon komoly számok.

Jó hír viszont, hogy az előrejelzések szerint a következő négy napban lesz némi hiánypótlás – fűzte hozzá. Siklós Gabriella szerint ez a mezőgazdaságnak kedvezhet főként, mintsem a vízgyűjtőknek. Hiszen most annyira száraz mindenhol a föld, hogy ha elkezd esni az eső, azt mindenhol be fogja szívni a talaj, a vízgyűjtő területeken is, és nem kerül majd sor lefolyásra a különböző lehetőségeken, csatornákon, kisebb patakon keresztül a folyókba vagy tavakba – magyarázta a szakértő.

A szóvivő arra is kitér, hogy Magyarországon eddig árvizet és belvizet tudtak előre jelezni, illetve készültséget elrendelni ezek ellen, de miután az elmúlt 5 évben egyértelműen a vízhiány lett a jellemző, a vízügyi ágazat is ebbe az irányba mozdult el, létrehozva az úgynevezett

aszálymonitoring rendszert, ami 112 állomáson folyamatosan méri és szolgáltatja az aktuális hőmérsékleti-, csapadék-, illetve talajnedvességi adatokat,

amikből a vízhiány mértékét (aszályindex) lehet kiszámítani, és elrendelni az első-, másod- vagy harmadfokú riasztást – vízhiány ellen. Az aszályinde at is meghatározza, hogy a szakemberek milyen gyakorisággal ellenőriznek, másfok esetében például már éjjel–nappal – jegyezte meg Siklós Gabriella, hozzátéve, hogy a helyzetértékelsés, valamint a tíznapos előrejelzést segítő érték alapján kerül maghatározásra a szükséges beavatozás (vízpótlás) mértéke.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízhiány előrejelzése alapján a Nyíregyháza–Szeged vonalon zömében már él az első-, illetve másodfokú készültség, ezért azokon a területeken különösen áldásos lenne egy 10-20 milliméternyi csapadék a következő napokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×