Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet akció nyitóeseményén a dél-budai Kamaraerdőben 2022. március 21-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Egyhónapos nagytakarítást indított a kormány

Az illegálisan lerakott hulladék felszámolása a cél.

Az illegálisan lerakott hulladék felszámolásának fontosságát hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! elnevezésű akció kezdőnapján.

Palkovics László a hétfőtől, az erdők világnapjától április 22-ig, a Föld napjáig tartó kezdeményezésről szólva felidézte: a kormányzat 2019-ben hirdette meg a magyar klímavédelmi akciótervet, amelynek egyik elemeként az illegálisan lerakott hulladékot szeretnék felszámolni. Felmérésük szerint a leggyakrabban lomb, háztartási vegyes hulladék, építési törmelék, valamint zöldhulladék kerül ki a zöldterületekre - ismertette.

A miniszter kiemelte, hogy idén is

folytatják azt a tavaly indított, 13 milliárd forintos támogatási programot, amely az önkormányzatok számára biztosít forrást hulladéklerakók létesítéséhez.

Emlékeztetett arra is, hogy 2035-ig a kommunális hulladék 65 százalékát anyagában kell újrahasznosítani, ezért motivációs rendszert kell kitalálni arra, hogy ez a hulladék szelektáltan kerüljön vissza a körforgásba.

Palkovics László kitért arra is, hogy az illegális hulladék lakossági bejelentését a kormányhivatalok számára megkönnyítő Hulladékradar nevű alkalmazásnak érkezik az új, az eddigieknél könnyebben használható változata. Az alkalmazáson keresztül érkező bejelentések nyomán a hivatalok mintegy 66 ezer tonna hulladékot vittek el - ismertette.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos emlékeztetett: kezdeményezésükhöz tavaly tizenegy erdészet, három nemzeti park és számtalan önkormányzat csatlakozott, az idei program pedig a tavalyinál is nagyobb jelentőségű lesz, ahhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is csatlakozott. A kormánybiztosság és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ munkatársai tavaly nemcsak tavasszal gyűjtötték a hulladékot, hanem részt vettek a PET Kupán is, így akkor 1,5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

A Tavaszi nagytakarítás fontos céljának nevezte a fiatalok, iskolások, vándortáborozók és felnőttek bevonását is.

Mindenki, aki csak egy zsák szemetet kihoz az erőből, másként fog viselkedni ott - hangoztatta. Egyúttal reményének adott hangot, hogy az akciónak köszönhetően élhetőbb, tisztább és jobb mentális állapotban lévő "országban éljünk az elkövetkező években".

Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a főváros körüli erdők évente mintegy 35 millió látogatót vonzanak, azaz minden hektár általuk kezelt területen naponta két ember fordul meg, ami az ország más erdeivel összehasonlítva "óriási gyakoriság", 20-30-szoros terhelést jelent.

Hozzátette: azért is üdvözlik a hulladékgyűjtési akciót, mert a fenntartható erdőgazdálkodás része az erdők ökoturisztikai, szociális-társadalmi funkcióinak megőrzése is, ezért "fontos, hogy tiszták maradjanak az erdők". Csépányi Péter megjegyezte: 2020-as felmérésük szerint mintegy

5500 köbméter illegális hulladék található az erdeikben,

annak eltakarításán folyamatosan dolgoznak. Pozitív tendenciaként említette ugyanakkor, hogy a belső erdős területeken a turizmus már nem okoz komoly problémát hulladékszempontból.

Kézdy Pál, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának (DINPI) általános igazgatóhelyettese arról szólt, hogy az ilyek akcióknak komoly szerepe van az emberek gondolkodásmódjának formálásában. A kezdeményezés hozadékaként említette továbbá, hogy egy megtisztított terület kevésbé vonzza a későbbi szemétlerakókat. A DINPI a következő egy hónapban több olyan szemétszedő akciót, túrát is szervez, amelyeken természetvédelmi őreik segítik az önkénteseket - fűzte hozzá.

A XI. kerületi Balatoni úton található benzinkút melletti erdős területről a sajtótájékoztató hétfő kora délelőtti kezdetéig több mint 50 zsák hulladékot gyűjtöttek össze az akció önkéntesei.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×