Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
326.25
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
A háború miatt Ukrajnából Magyarországra menekülők várakoznak a beregsurányi polgármesteri hivatalnál kialakított segítségpontnál 2022. március 1-jén.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Vásárosnaményi menekültszállás: volt, aki inkább visszafordult – helyszíni riport

Már az ukrán határtól távolabb is kijelöltek itthon menekültszállásokat, a vásárosnaményi művelődési házban nemcsak Kárpátaljáról, hanem Harkivből és Kijevből is fogadtak már átmeneti vendégeket.

Már nemcsak a közvetlen határ menti településekre, de a távolabbiakba is érkeznek menekültek. Vásárosnaményban például a művelődési központban alakítottak ki átmeneti szállást. Iványi Tamás, a vásárosnaményi Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója elmondta, már rutinosak a vendégek fogadásában, mert árvízi védekezés idején is hasonló feladatot kapnak. Ilyenkor kiürítik a termeket, és átmeneti szállást rendeznek be: jelenleg ötven ágy áll rendelkezésre négy helyiségben, de vész esetén még tudják bővíteni a kapacitást.

"Naponta egyszer meleg ételt biztosít a városi konyha a menekülteknek, ezenkívül konzerv, hideg élelem rendelkezésre áll, és akik nálunk megszállnak, van módjuk mosni, fürdeni. Azt is tapasztaljuk, hogy

van, aki tőlünk vár valamiféle útmutatást, hogy hova menjen, ebben botcsinálta koordinátorokként igyekszünk segíteni,

megpróbáljuk megkeresni azokat a csatornákat, ahol a föltett kérdésekre választ lehet kapni" – mondta az igazgató.

Vásárosnaményban ezt az intézményt jelölték ki menekültek fogadására, és itt elsősorban átmenő vendégeket látnak el, akik határozott céllal mennek valahová, csak egy-két napot kell itt tölteniük. Iványi Tamás szerint tipikus modell az, hogy a nők gyerekekkel eljönnek idáig, és az Európában dolgozó férj értük jön, és itt várják meg őt.

"Erre vagyunk talán alkalmasabbak, és kevésbé arra, hogy hosszan, tartósan, gazdasági okokból menekülteket itt állomásoztassunk, de azért ilyenből is akad" – mondta az igazgató, és példaként említette, hogy belső Ukrajnából, Harkivból, Kijevből is voltak lakóik. Velük az a gond, hogy nem beszélnek magyarul, ezért a városban dolgozó kárpátaljaiakat kérik tolmácsolásra, fordításra, és ha nincs kéznél senki, akkor kihangosított telefonnal kérnek nyelvi segítséget.

A menekültek másik részét azok alkotják Vásárosnaményban, akik közelebbről, Kárpátaljáról érkeznek, ahol még háborús események nem nagyon történnek, de már aggódnak vagy egyszerűen gazdasági okokból átlépik a határt, és úgy kerülnek a szállásra.

"Olyan is volt, aki visszafordult.

Átjött, aztán itt szembesült azzal, hogy végül is nincs határozott célja és senki sem tud itt neki rövidtávon letelepedési és elhelyezkedési segítséget nyújtani, és akkor inkább visszament" – mondta a művelődési központ igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×