Infostart.hu
eur:
377.64
usd:
319.92
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke beszédet mond a párt Rendet Borsod megyében! címmel tartott demonstrációján Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal épülete előtt 2020. február 16-án.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Vádat emeltek Novák Előd ellen

Egy szivárványos zászló eltávolítása miatt. Egy másik eljárás is folyamatban van még ellene.

Vádat emeltek garázdaság és rongálás miatt Novák Előd ellen, aki jelenleg újbudai önkormányzati képviselő, korábban a Jobbik országgyűlési képviselője volt, majd miután onnan távozott, a Mi Hazánk Mozgalom tagja lett. Alelnökként szerepel a pártnak az áprilisi országgyűlési választásra leadott országos listáján is, a 4. helyen.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésünkre elmondta: a vádlott az önkormányzat épülete előtt kihelyezett szivárványszínű zászlót úgy távolította el, hogy a zászlótartó rúd fedelét megrongálta, felfeszítette. Ezután a zászlót átadta vádlott-társa részére, aki ezt egy zsákba tette, majd motorral elhajtott a helyszínről. A zászlót a vádlottak ezután a vád szerint egy szeméttárolóba dobták, tehát megsemmisítették. A rongálással okozott kár mintegy 70 000 forint volt.

A vádemelési indítványban a 41 éves önkormányzati képviselőt a kerületi ügyészség garázdaság vétségével és rongálás vétségével, a társát pedig rongálás vétségével vádolja, és a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzéssel hozzon érdemi döntést, a vádlottakkal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Ezen kívül volt egy korábbi ügye is Novák Elődnek, amelyről Bagoly Bettina elmondta: a kerületi ügyészség egy 2019. szeptemberében elkövetett garázdaság miatt is vádat emelt vele szemben. E vád szerint a politikus egy XI. kerületi művelődési központban egy fotóművész alkotását rongálta meg, azt piros festékszóróval fújta le. A fotó egy szexuális irányultságát nyíltan felvállaló párt ábrázolt. A festékszóróból kifújt festék a kiállító paravánt is érte. A rongálással okozott kár csaknem 50 000 forint volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×