Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: BKK

Újabb szakaszához ért a lánchídi munka

Elkészült a Lánchíd pesti pilonját körülölelő állványzat, a budainál pedig már javában dolgoznak az állványépítők, és ennek köszönhetően elkezdődhetnek a jelentősebb helyszíni kőmunkák az átkelő tartószerkezeti elemein.

Az állványszerkezetek lehetővé teszik a Lánchíd pilonjainak teljes körű megközelítését. Erre azért van szükség, hogy a szakemberek a két kapuzaton elvégezhessék az összesen mintegy 4400 négyzetméter gránit- és mészkőfelület állapotfelmérését, tisztítását, valamint a készülő hibatérképen megjelölt részek javítását - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A pilonokon lévő 52 darab nagyobb díszöntvényt és 120 kis rozettát, vagyis a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket leszerelik.

A kapuzatokat ékesítő négy oroszlánfejen, továbbá a címereken a helyszínen dolgoznak majd a kőfaragók. Munkájukat restaurátorok és műemlékvédelmi szakemberek irányítják, illetve felügyelik - olvasható a közleményben.

Tavasszal a pilonok tetején lévő koronasaru-termekben is elkezdődnek a felújítási munkák. A koronasaru olyan mérnöki szerkezet, amely biztosítja a két láncsor láncszakaszainak összekapcsolását és átvezetését a pilonokon. Lehetővé teszi, hogy a láncok a hőmérséklet vagy a terhelés hatására - a pilontól függetlenül - hosszirányban akár több centimétert is mozoghassanak.

A koronasaru-helyiségeket már kitakarították. A projekt során a koronasaruk és az utolsó fenti láncszemek korrózióvédelme mellett helyreállítják a betonfelületeket, felújítják a belső lépcsőket, továbbá kicserélik a díszkivilágítást és a kapuzatok tetején lévő bádogelemeket, valamint új zuhanásgátló rendszert építenek ki.

A BKK közölte, a Lánchíd felújítása továbbra is ütemterv szerint halad a munkaterületen, valamint a gyártócsarnokokban és a műhelyekben is.

A Lánchíd felújítását 2021 tavaszán kezdte a kivitelezést elnyerő A-Híd Zrt. A Lánchíd korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart, de az útpálya már év végén elkészül - írták.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×