Infostart.hu
eur:
381.03
usd:
321.23
bux:
128078.01
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Man in handcuffs
Nyitókép: FOTOKITA/Getty Images

Otthonából vitték el Újszentiván polgármesterét a nyomozók

Őrizetbe vették az önkormányzattal leszerződő pályázatírót.

Nyomozók vitték magukkal kedden az otthonából Újszentiván polgármesterét, Putnik Lázárt – erősítette meg az rtl.hu információját a Csongrád-Csanád megyei község alpolgármestere, Juhász Tibor a portál cikke szerint. Azt az értesülésüket viszont nem tudta megerősíteni az alpolgármester, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói vették volna őrizetbe a településvezetőt.

Az rtl.hu szerint azonban január 20-án a NAV nyomozói bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt tartottak házkutatást az újszentiváni polgármesteri hivatalban.

Úgy tudják, az ügy a közfoglalkoztatottak bérével van kapcsolatban. A Szabad Európa számolt be róla tavaly decemberben, hogy a NAV két ügyet egyesített, ami érinti az újszentiváni önkormányzatot.

  • Az első ügyben fantom-közmunkásokat jelentettek be,
  • a másikban pedig egy munkásszálló súlyosan túlárazott építése kapcsán merült fel bűncselekmény gyanúja. A négy épület 371 millió forintba került, amiből 222 milliót a magyar állam fizetett.

Az rtl.hu úgy tudta, egy önkormányzattal szerződött, külsős pályázatírót is őrizetbe vettek kedden a településen az üggyel kapcsolatban. Szerdára rendkívüli önkormányzati közgyűlést hívtak össze Újszentivánon, amelynek egyetlen napirendi pontja lesz: a képviselő-testület önfeloszlatása.

Az MTI-nek megerősítette a sajtóértesülést a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte: három férfit nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják.

A polgármester a támogatási kérelemben a beruházás teljes költségét - a kormányhivatali alkalmazottakat megtévesztve - túlárazta. A közbeszerzésbe egy, az ismeretségi körébe tartozó budapesti építőipari céget vontak be, hogy fiktív számlákkal biztosítsák a támogatás lehívását. A valóságban a kivitelezést a polgármester által kijelölt cégek végezték, az általa irányított önkormányzati alkalmazott közvetítésével.

A munkásszálló kulcsrakészen 258 millió forintból készült el, a fennmaradó 113 millió forintból a budapesti cég vezetőjével a polgármester mintegy 70 millió forintot a saját vállalkozásának utaltatott, majd abból társasházat épített, ingatlant vásárolt. Tízmillió forint egy szociális szövetkezethez került, a többi összeg sorsa egyelőre ismeretlen.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt a gyanúsítottak letartóztatását indítványozta.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×