Infostart.hu
eur:
380.62
usd:
321.95
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: pixabay

Pumukli és Csipkerózsika miatt is indult már vizsgálat

A korábbinál jóval több panasz érkezett a médiahatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva, de eljárás még nem indult.

Tavaly június 15-én fogadta el a gyermekvédelmi törvény módosításait a parlament, ezek értelmében tilos a 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja. Emellett azt is tiltják, hogy megjelenítsék, népszerűsítsék „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást”.

A homoszexualitást megjelenítő kiadványok, mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni, október 31-ig hat bejelentés érkezett, és egyik sem zárult büntetéssel - közölte az rtl.hu.

A portál szerint Vas megyében valaki – vélhetően gúnyosan – azt nehezményezte, hogy a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Mulan és a Pumukli történetei megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. A kormányhivatal a vizsgálat után azt állapította meg, hogy a beadvány nem volt elég alapos.

A Pest Megyei Kormányhivatal 250 ezer forintra büntette a Micsoda család! című könyv forgalmazóját, mert a szivárványcsaládokról szóló könyv „megtévesztő helyen volt a könyvesboltokban, amely így a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe ütközött”. A megbüntetett forgalmazó a bírósághoz fordult. Volt bejelentés arról is, hogy egy gyerekkönyvtárban a gyerekek számára is elérhető helyen helyeztek ki egy homoszexualitást megjelenítő könyvet. A hatóságok helyszíni ellenőrzés után megállapították, hogy a könyv már nem elérhető a gyerekek számára, így nem indult eljárás.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz az új törvényre hivatkozva 84 esetben érkezett bejelentés

a homoszexualitás megjelenését kifogásolva műsorszámokban, valamint cikkekben. Ezek közül 23-nál még nem született döntés, ezek az ügyek társszabályozó szervezethez vagy külföldi társhatósághoz kerültek. Ezen kívül 50 esetben „kiskorúak védelme érdekében” is panaszt tettek. A Médiatanács eddig egy esetben sem indított eljárást.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×