Infostart.hu
eur:
375.75
usd:
318.3
bux:
128074.16
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Petőfi Sándor-emlékévről tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében 2021. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Megtartotta évindító ülését a koronavírusügyi klinikai vizsgálati munkacsoport

Ennek feladata a koronavírussal és a járvánnyal kapcsolatos magyar ismeretek összegyűjtése, elemzése.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden, az Epidemiológiai és Klinikai Kutatási Munkacsoport ülése után újságíróknak elmondta, a munkacsoport feladata vizsgálni a vírus természetét, különös tekintettel a mutációkra, a vírus fertőzőképességére és az emberi szervezetben okozott elváltozásokra.

A szakemberek foglalkoznak a koronavírus okozta megbetegedés lefolyásával, súlyosságával, azzal, hogy milyen szerveket betegít meg, valamint azzal, milyen járványügyi következtetések adódnak az újabb ismeretekből a járványhullámok ismétlődésére vonatkozóan.

Hasonlóan az eddigi kutatási eredmények közléséhez, ennek a munkacsoportnak az eredményeit is közzéteszik - jegyezte meg a miniszter.

A testület munkájában a Magyar Tudományos Akadémia, az országos intézetek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai és egyetemi szakemberek vesznek részt.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Gyulay Zsolt a felújított Hungaroringről: áprilisban teljes gőzerővel elindulunk

Áprilisban nyit a Hungaroring. A főépület felújítása után a versenyirányítási központ is bekerült a főépületbe, már megvan a végleges helye – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató. Arról is beszélt, milyen felújítások vannak még hátra, és a várakozásait, megérzéseit is megosztotta az idei Forma–1-es szezonnal kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×