Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
311.2
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
A Fidesz-KDNP pártszövetség eredményvárójának helyszíne Budapesten, a Millenárison az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Beliczay László

Nézőpont Intézet: a Fidesz áll nyerésre

2021 decemberében az aktív választók 70 százaléka mondta azt, hogy a jelenlegi kormánypártok újrázására számít és 55 százalékuk jelezte, hogy a Fideszre tervezi adni a szavazatát – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

A több mint két hónapja tartó kampányával Márki-Zay Péter nem tudott fordítani a pártpreferencia trendeken – olvasható a Népzőpont Intézet honlapján. Egy „most vasárnap” tartott választáson a pártot választani tudók 55 százaléka szavazna a kormányoldalra és 43 százalékuk az ellenzéki közös listára. A Fidesz, valódi néppártként, szinte minden társadalmi csoportban megelőzi a baloldalt.

„Fellegvárainak” számít a nyugdíjas társadalom és a községekben élők csoportja, ahol a válaszadók kétharmada kormánypárti szavazó. Budapest azonban kivételt jelent ez alól, a főváros politikai szempontból elszakad az ország többi részétől, itt ugyanis a baloldal áll 59, míg a jobboldal 39 százalékon.

Mindez hiba határon belüli elmozdulást jelent az októberben és novemberben mért adatoktól (akkor Fidesz 56, baloldal 42-43 százalékon állt), amely azt is jelenti, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester nem tudta teljesíteni a vele szemben megfogalmazott politikai elvárást, az ellenzéki tábor bővítését – jegyzi meg a kutatás.

A Fidesz előnye nemcsak az aktuális pártpreferenciákban, de a választók várakozásában is megjelenik. Arra a kérdésre, hogy „melyik politikai oldal fogja megnyerni a következő országgyűlési választást” az aktív szavazók 70 százaléka jelöte meg a „mostani kormányoldalt” és csak 16 százaléka nevezte meg a „mostani ellenzéki oldalt”. Az kevésbé meglepő, hogy a kormánypártiak 91 százaléka a kormány győzelmére számít (8 százaléka nem tudott válaszolni), az azonban mindenképpen, hogy

a kormánykritikus tábornak kevesebb mint a fele (45 százalék) bízik a baloldal győzelmében,

míg harmada (34 százalék) a Fidesz győzelmét tartja valószínűbbnek. Beszédes az is, hogy a kormánykritikus tábor ötöde (21 százalék) nem tudott válaszolni a várható győztesre vonatkozó kérdésre, amely a bizonytalanság és a reménytelenség keveredésére utal. Márpedig a győzelem reménye nélkül minden kampány nehezebb. S mivel a közjogi előírások alapján akár bő száz nap múlva is lehet országgyűlési választás Magyarországon, biztosan kijelenthető, hogy jelenleg a Fidesz áll nyerésre – emeli ki a Népzőpont Intézet.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×