Infostart.hu
eur:
385.42
usd:
331.86
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Alvó sofőr gázolt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – képek

A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a sofőrrel szemben.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi tavaly júniusban hajnalban, nappali látási viszonyok között és gyér forgalom mellett vezette személygépkocsiját Kecskeméten. Kialvatlansága miatt nem volt a jármű biztonságos vezetésére alkalmas állapotban, ezért elaludt, majd gépjárművének elejével nekiütközött az előtte, vele azonos irányban az úttest jobb szélén közlekedő, fényvisszaverő mellényt viselő kerékpárosnőnek.

Az ütközést követően a sértett a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba esett, míg a kerékpár az úttesttel párhuzamos járdára zuhant. A baleset következtében a nő 8 hét alatt gyógyuló, súlyos vállizom szakadást, valamint zúzódásos sérüléseket szenvedett – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A férfi annak ellenére, hogy az ütközést észlelte, a helyszínen nem állt meg, onnan anélkül távozott, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna a súlyosan megsérült áldozatának. A balesetet észlelők a férfi járművét a helyszíntől mintegy 800 méterre megállították, ezt követően a vádlott visszatért a baleset helyszínére.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ-szabályt, miszerint járművet az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van – teszik hozzá. A helyszín elhagyásával pedig azt, hogy a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült személy részére segítséget nyújtani, a balesetről a rendőrhatóságot értesíteni, továbbá a helyszínt csak a rendőrhatóság engedélyével hagyhatja el.

Az ügyészség a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétsége mellett a segítségnyújtás elmulasztásának súlyosabban minősülő bűntettével is vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×