Infostart.hu
eur:
379.86
usd:
322.04
bux:
126962.19
2026. február 23. hétfő Alfréd
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke sajtótájékoztatót tart a testület ülésének szünetében Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén. A választmány kétharmados többséggel úgy döntött, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Kiderült, ki lesz az MSZP első embere az ellenzéki listán

Azt írták, a demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa, meghaladja a társadalom megosztására építő politikai kultúrát Magyarországon.

Az összefogás célja, hogy Magyarország újra egy olyan európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát - közölte a párt.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét és a 106 országgyűlési egyéni választókerület közös jelöltjeit a szavazók választották meg az előválasztáson. Az MSZP Országos Elnöksége és Választmánya szombaton pedig meghatározta, hogy kiket jelöl az ellenzéki pártok közös listájára.

  1. Tóth Bertalan
  2. Molnár Zsolt
  3. Harangozó Tamás
  4. Komjáthi Imre
  5. Gurmai Zita
  6. Szelényi Zoltán
  7. Korózs Lajos
  8. Pollreisz Balázs
  9. Márton Roland
  10. Bangóné Borbély Ildikó
  11. Hegyi Gyula
  12. Nemény András
  13. Bihal Dávid
  14. Tüttő Kata
  15. Kis Andrea
  16. Csaba István Jácint
  17. Horváth Soma Ádám
  18. Teleki László
  19. Heringes Anita
  20. Mirkóczki Zita
  21. Kovácsné Varga Ildikó
  22. Nemes Andrea Henriett
  23. Kunhalmi Ágnes
  24. Hiller István
  25. Grőber Attila

Hozzátették, az MSZP a demokrata ellenzéki szövetség alapítójaként és motorjaként minden erejével támogatja Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelöltet és a demokrata ellenzéki szövetség valamennyi közös jelöltjét a 2022. évi országgyűlési választáson.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×