Infostart.hu
eur:
356.27
usd:
312.7
bux:
140102.24
2026. június 30. kedd Pál
Dottore prepara paziente per vaccinazione
Nyitókép: Pixel_away/Getty Images

Nem csak a Covid és az influenza elleni védőoltást érdemes kérni

A Covid és az influenza elleni védőoltással párhuzamosan érdemes kérni a családorvostól a tüdőgyulladás elleni vakcinát is, amely a tüdőt érintő szövődmények ellen nyújt védelmet. Az oltás krónikus betegeknek, időseknek kifejezetten javasolt, de akár már kisgyermekkorban is beadható.

Kovács Gábor belgyógyász szerint a pneumococcus – a tüdőgyulladást okozó bakteriális fertőzés – elleni védőoltásnak továbbra is fontos szerepe van, leginkább az idősebbek körében. A tüdőgyulladás elsősorban nem a Covid-fertőzésnek, hanem az influenzának az egyik leggyakoribb szövődménye, melynek során bakteriálisan felülfertőződik a gyulladt, sérülékeny tüdőszövet. Ennek oka, hogy az említett baktériumok gyakorta jelen vannak a szervezetben. Az orrmelléküregben például hosszú idei meg tudnak maradni tünetszegényen – magyarázta a szakértő –, majd a légutakon keresztül ráterjedhetnek a tüdőre is.

A belgyógyász az InfoRádió érdeklődésére elmondta, a pneumococcus elleni védőoltás általában már két éves kor fölött ajánlott. Hosszan hatásos, akár

egy egész életen át szóló védettséget biztosíthat.

Elsősorban azok számára ajánlott, akiknek az ellenállóképességük gyengébb a fertőzésekkel szemben, vagy krónikus betegségben szenvednek. A szív- és tüdőbetegek, a cukorbetegek, a vese- és májbetegek, illetve mindazok, akiknél más immunszupprimált állapot (visszafojtott, elnyomott immunrendszer) áll fenn, sérülékenyebbek lehetnek a tüdőgyulladással szemben – emlékeztetett a szakember. Hozzátette, hogy a legcélszerűbb nyáron kérni a védőoltást, amikor a legritkábbak a kórokozók, illetve fertőzések, de bármikor beadatható.

A pneumococcus elleni védőoltás a Covid és az influenza elleni vakcina mellett is bátran kérhető, azonban együtt nem jó adni, ezek között, oltástól függően, 2-4 hétnek el kell telnie.

A szakember – elsősorban a gyerekkorral kapcsolatban – azt is kiemelte:

a pneumococcus-fertőzés nemcsak tüdőgyulladást, hanem agyhártyagyulladást is okozhat, ami a védőoltás révén szintén megelőzhető.

A tüdőgyulladás elleni vakcina legjellemzőbb mellékhatása a hőemelkedés, az allergiás reakció, csalánkiütés és duzzanat kialakulása. Az oltást követően gyakorta előfordul a rossz közérzet, fáradtság egy-két napig, utána viszont ezek tünetmentesen elmúlnak.

A belgyógyász végezetül hozzátette, az oltásoknak, így a pneumococcus elleni oltásnak is lehet egyfajta rizikója, de ez messze alacsonyabb annál, mint az az előny, hogy védettséget szerzünk a fertőzéssel szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?
Kovács Károly az Arénában

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.

Egy korábbi országgyűlési képviselő fedőneve „Róka” volt: elstartolt az ügynöktörvény módosításának vitája

Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló törvény módosításának általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Iránra szegeződik a befektetők szeme - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők ma is elsősorban a közel-keleti helyzet alakulására figyelhetnek, hiszen Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy ma újabb amerikai–iráni egyeztetéseket tartanak Dohában. A friss diplomáciai kísérlet azt követően jön, hogy a hétvégén a két fél ismét támadásokat váltott egymással a Közel-Keleten, ami felerősítette a félelmeket a tűzszünet megingásával kapcsolatban. Gazdasági adatok tekintetében az Egyesült Államokból az áprilisi lakásárindexek és a májusi JOLTS álláshelyadatok érkeznek, utóbbi a munkaerőpiac feszességének kulcsmutatója, amelyet a Fed is kiemelten figyel.  Emelkedést láthatunk az európai tőzsdéken, miután Ázsiában is emelkedett volt a hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×