Infostart.hu
eur:
356.24
usd:
312.62
bux:
139855.58
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Facebook/Budapesti Karácsonyi Vásár / Budapest Christmas Fair

Megnyílt a Vörösmarty téri karácsonyi vásár – csak a védetteknek

Korlátozásokkal, de megrendezik idén a tavaly elmaradt ikonikus budapesti ünnepi vásárt.

Megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár pénteken a Vörösmarty téren. "Nagy öröm, hogy ha korlátok között is, de a járványügyi helyzet megengedi a hagyományos karácsonyi vásár megtartását. A Fővárosi Önkormányzat 1998 óta minden évben megrendezi, tavaly a pandémia sajnos közbeszólt" – mondta az eseményt megnyitó Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a helyszínen.

A budapesti karácsonyi vásárt kordonok között tartják, a rendezvény csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.

Gy. Német Erzsébet kiemelte: a szervezésnél arra törekedtek, hogy a vásár budapestinek, vidékinek, idelátogató külföldinek egyaránt élményt nyújtson.

A vásárba a finn Mikulás érkezik december 6-án, november 28-án vasárnap pedig gyertyagyújtás lesz.

A szervező Budapest Brandn Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba arról beszélt, hogy a vásár december 31-ig várja a látogatókat a Vörösmarty téren. A rendezvényen árusító, tradicionális magyar kézműveseket pályázaton választották ki, jelentkezésükhöz műhelyfotót is csatolniuk kellett a minőségi termék garantálása érdekében.

Címlapról ajánljuk
Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Ma jár le a határidő: AI-stratégiát kell bemutatnia a bankoknak Magyarországon

Ma jár le a határidő: AI-stratégiát kell bemutatnia a bankoknak Magyarországon

Korábban átfogó digitális transzformációs ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank a hazai bankok részére, melyben azt is előírta, hogy önálló AI-részstratégiát dolgozzanak ki 2026- június 30-ig - azaz a határidő ma jár le. Az MI-stratégia az elvárás szerint a technológia bevezetésének és működtetésének minden fázisára kiterjed az adatkormányzástól a kockázatkezelésen át egészen az ügyfelek tájékoztatásáig. A szabályozás elsődleges célja az átlátható, etikus és biztonságos működés garantálása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×