Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.28
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
A 2020. november 18-án készült és november 22-én közreadott képen védőruházatot viselő dolgozó lép be a moszkvai Krilatszkoje Jégpalotában kialakított ideiglenes kórházba, amelyet a koronavírussal fertőzött páciensek ápolása céljából hoztak létre.
Nyitókép: MTI/AP/Pavel Golovkin

Pintér Sándor felfedte, miért szerepelt 107 halálos áldozat a koronavírus-adatokban

A csütörtöki adatközlésben az előző napiaknál jóval több elhunyt szerepelt.

Mint ismert, a csütörtöki adatközlés szerint 6268 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak és elhunyt 107 beteg. Utóbbi számmal kapcsolatban a belügyminiszter úgy fogalmazott az ATV Híradójának a Parlamentben, hogy a három napos ünnep miatt a statisztika egyes kórházakban megcsúszott, ezért emelkedett az áldozatok száma. Pintér Sándor közölte, a tegnapi napon 30 ember hunyt el hazánkban koronavírus következtében, és előtte való nap is 30 halott volt.

"Sajnálatos módon a statisztikai iránymutatás a három ünnepre való tekintettel egyes kórházakban megcsúszott és ennek a statisztikai szolgáltatás hiányának köszönhető, hogy 107 eset egyszerre került kimutatásra" - mondta a belügyminiszter.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő pedig arról számolt be, hogy az operatív törzs jelenleg home office-ban dolgozik, Orbán Viktor miniszterelnök alkalomadtán csatlakozik be a megbeszélésekbe.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×