Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.38
bux:
139929.31
2026. július 2. csütörtök Ottó
Felszáll egy utas az M3-as vonalon közlekedő első felújított metrószerelvényre Budapesten, a Nagyvárad téri megállóban 2017. március 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Holtponton vesztegel a metróper

Több mint két éve indult a kötbérper, de az orosz fél még az iratokat sem vette át.

Több mint két éve indított kötbérpert a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) a 3-as metró kocsijait szállító orosz cég, a Metrovagonmas (MVM) ellen, de az ügy nem jutott előre – írja a Népszava. A főváros közlekedési cége által követelt összeg értesüléseik szerint az év elején már 8,3 milliárd forint felett járt, amire nagy szüksége lenne a társaságnak a hiányzó klímák felszerelése, illetve a feltárt sorozathibák javítása miatt.

Az orosz Metrovagonmas elleni perben azonban ez idáig egyetlen tárgyalás sem volt, ugyanis a lefordított iratanyagot, amit a magyar Igazságügyi Minisztérium postázott, az orosz igazságügyi tárcánál – ismeretlen okból – nem vették át – tudatta a lap megkeresésére a Fővárosi Törvényszék, hozzátéve, hogy a kézbesítési határidőre a magyar bíróságnak nincs ráhatása. A késedelmek okán a Népszava az igazságügyi tárcát is megkereste, de választ egyelőre nem kaptak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×