Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.58
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
Jakab Péter EP-képviselőjelölt a párt szolnoki kampányzáró rendezvényén 2019. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Döntött a Jobbik, kit támogat az előválasztás második fordulójában

A miniszterelnök-jelöltek versenyéből kieső pártelnök, Jakab Péter ismertette az elnökség dontését.

Ma összeült a Jobbik elnöksége, hogy megvitassuk, kit támogatunk az előválasztás második fordulójában. A döntés megszületett: benneteket, választókat – írja Jakab Péter a Facebook-oldalán. A Jobbik elnöke az ellenzéki előválasztás első fordulójában negyedik lett a miniszterelnök-jelöltek versenyében, így nem jutott a második körbe, ott Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter indulhat. Jakab Péter a szavazatszámlálás után, amikor kiderült, hogy Karácsony és Márki-Zay egyeztet arról, hogy egyesítik erőiket, még arról beszélt, hogy szerinte nagy hiba, ha ketten összefognak a legtöbb szavazatot szerző győztes, Dobrev Klára ellen a folytatásban.

Most azonban ettől jelentősen eltérő üzenetet fogalmazott meg a pártelnök.

"Továbbra is tartjuk magunkat az előválasztás és az összefogás szellemiségéhez: akit Ti megneveztek közös miniszterelnök-jelöltnek, azt fogjuk teljes mellszélességgel támogatni, a döntésetekben pedig nem kívánunk benneteket befolyásolni. Ne azért szavazzatok valakire, mert én azt mondom, hanem azért, mert őt tartjátok a legjobb, legfelkészültebb, legalázatosabb jelöltnek" – írta Jakab Péter.

Egyben szólt a még versenyben lévő miniszterelnök-jelöltekhez is: ne egymással szemben határozzák meg magukat, ne a másikat támadják, mert azzal a másik szavazótáborát is támadják. Ne széthúzzanak, hanem őrizzék meg azt az összefogást, amit oly sokan építettünk az elmúlt években. A győzelemhez mindenkire szükség van, vigyázzunk hát egymásra. Ez a Jobbik elvárása, ez a választók elvárása – áll a posztban.

Címlapról ajánljuk
Nem kell mindenhová szülészet
Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Zelenszkij helyére törhet a legfőbb riválisa – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi londoni nagykövete a napokban Kijevbe utazott, hogy Volodimir Zelenszkijjel egyeztessen egy esetleges őszi elnökválasztásról. Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint a tábornok egyértelmű igennel válaszolt arra a felvetésre, hogy indulna-e a megmérettetésen. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×