Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Az SPD és a CDU/CSU is kormányt alakítana Németországban a választások után - a nap hírei

Minden új templomot bástyának tart a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben Orbán Viktor kormányfő. Hétfőn kezdődik a negyedszázados közúti közlekedési környezetvédelmi akció.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD), valamint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége is kormányalakításra készül Németországban, és mindkét politikai erő legkésőbb karácsonyra lezárná a folyamatot. Erről beszéltek a pártok vezetői vasárnap este, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után. A ZDF országos köztelevízió által szervezett pártvezetői fórumon Olaf Scholz SPD-s kancellárjelölt és a CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet egyaránt megerősítette, hogy a következő szövetségi kormány vezetője akar lenni, és nem kívánja folytatni a nagykoalíciót, a CDU/CSU és az SPD 2013-ban kezdett közös kormányzását. Mindketten a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kívánnak együttműködni. Végleges hivatalos eredmény hétfőre várható.

Minden új templomot bástyának tart a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben a miniszterelnök. Orbán Viktor a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén úgy vélte: a magyarok csak keresztényként maradhatnak meg. A kormányfő az ünnepi istentiszteleten köszöntőjében úgy fogalmazott: a magyarok ezer éve templomépítő nemzet és Szent István idején ezt még sokan elmondhatták magukról, de ma nem egyre több, hanem egyre kevesebb templomépítő nemzet van Európában.

A családnak nincs alternatívája és a demográfiai problémákkal foglalkozni kell – így értékelte a pénteken zárult IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot a területért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin a Kossuth rádióban nagy dolognak nevezte, hogy a konferencián résztvevő állam- és kormányfők kiemelten fontosnak nevezték a családok támogatását. Hozzátette: emellett 8 európai uniós országgal miniszteri szintű megállapodást is kötöttek, amely arról szól, hogy az uniós javaslatoknál együtt képviselik a családközpontú értékeket.

Elutasítás helyett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tapasztalt szelíd egységet szorgalmazott Rómában az esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter bíboros, prímás, a vértanú Szent Istvánról elnevezett bazilikában mutatott be misét. Az egyházi vezető a napi evangéliumi szakaszhoz fűzött homíliájában a krisztusi közösségről beszélt. Úgy vélte: bátran ki kell mondani, hogy Krisztus egyháza nem zárható földi határok közé.

Az ember és a természet szempontjából is legitimnek nevezte a vadászatot a miniszterelnök-helyettes a Vadászati és Természeti Világkiállításon. Semjén Zsolt a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács közgyűlésének megnyitóján a Hungexpón úgy fogalmazott: a vadászat még nem volt olyan kihívás előtt, mint most, amikor megkérdőjelezik a vadászat jogosságát. A politikus kiemelte, sem agrárium, sem erdőgazdálkodás, sem valódi természetvédelem nem létezik fenntartható vadászat nélkül.

Még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem oltatta be magát, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik - mondta Rusvai Miklós virológus az M1-en. A szakember szerint a jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, de a kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között alacsony az oltottak száma.

Hétfőn kezdődik a negyedszázados közúti közlekedési környezetvédelmi akció. A szakemberek péntekig a fővárosban és 3 nagyvárosban csaknem 700 közúti méréssel ellenőrzik a gépkocsik környezetvédelmi állapotát. Az akcióban a járművek esetleges problémáira hívják fel a figyelmet, az erősen szennyező autókat pedig időszakos vizsgálatra rendelhetik be. A közlekedés a hazai üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért felel, ezért a kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2050-re klímasemlegessé teszi az országot.

Átmenetileg enyhíti a külföldi kamionsofőrök vízumszabályait a brit kormány. A sofőrhiány már a lakossági élelmiszer- és üzemanyagellátásban is fennakadásokat okoz. A munkavállalási feltételek könnyítése mindössze néhány ezer jelentkezőre terjed ki és csak karácsonyig lesz érvényben. A szakmai szervezetek elégtelennek minősítették az intézkedést.

Megkezdődhet hétfőn a tanév Koszovóban, miután az oktatásban dolgozók nyolcvan százalékát beoltották a koronavírus ellen. Korábban a rossz járványmutatók miatt halasztották el a tanév kezdetét szeptember elejéről a hónap végére. Akkor az ország vezetése azt közölte, ha meglesz a kellő arányú beoltott tanár, szeptember 27-én jelenléti oktatással kezdődhet meg a tanév.

Újra megnyitották a vulkáni hamu miatt lezárt kanári-szigeteki La Palma repülőterét. A sziget déli részén lévő Cumbre Vieja vulkán ötven év után egy hete tört ki újra. A lávafolyam 420 házat döntött romba. Több mint hatezer embert kellett evakuálni. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány keddi ülésén katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítja La Palmát.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×