eur:
400.15
usd:
370.64
bux:
92434.29
2025. március 26. szerda Emánuel
Kovács Zoltán, az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, producer beszél a Fekete István életét feldolgozó, A bereki ember című dokumentumfilm díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2021. szeptember 20-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Egymillió látogatót várnak a vadászati világkiállításra

Arra számítanak, hogy a programok a családok és a gyermekek számára is különleges élményt jelentenek majd.

A fenntarthatóság nemzetközi jelentőségű rendezvénye lesz a szombaton kezdődő "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás - mondta a világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a tervezettnél is sokszínűbb eseményre számíthatnak a látogatók. Az előkészületeken több ezren dolgoznak, a rendezvényhez mobilalkalmazás is készül - tette hozzá.

Leszögezte, hogy a vadgazdálkodás a környezetvédelemnek nem ellensége, hiszen emberi beavatkozás nélkül elképzelhetetlen az erdők fennmaradása, a magára hagyott természet egyensúlya hamar felborul. A fenntarthatóságnak ugyanakkor nincs univerzális, központilag elrendelhető receptje, a világ minden részén mások a megoldások. A világkiállítás ezért az évszázadok alatt felhalmozott vadászati tudás mellett a környezetvédelmi tapasztalatok bemutatását is feladatának tekinti. Az előadások a World Conservation Forum színpadán végigkísérik az egész világkiállítást - tette hozzá.

A felvezető rendezvények, látványosságok már majdnem 600 ezer érdeklődőnél tartanak szavai szerint, és több mint 30 ezer iskolás regisztrált már a kiállításra. Várakozása szerint a programok nemcsak a vadászattal foglalkozók, hanem minden látogató, így a családok és a gyermekek számára is különleges élményt jelentenek majd.

A beszélgetésen Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes úgy nyilatkozott, hogy a vadászat nem pusztán az ebben részt vevők magánügye, hiszen a vadászati turizmus jelentős bevételt hoz, és általában a szegényebb térségekbe visz fizetőképes vendégeket. A vadászati világkiállítást pedig - mint fogalmazott - Magyarország világszintű bemutatkozási lehetőségének tekinti a kormány. Az esemény rangját jól mutatja, hogy az előző, 1971-es budapesti rendezvényre Kádár János is konszolidálni igyekezett nemzetközi kapcsolatait, az emigráció sok tagja ekkor látogathatott haza először - tette hozzá.

Azt ugyanakkor visszautasította, hogy 50 évvel később bárki politikai ügynek tekintse a rendezvényt. Kifogásolta többek között, hogy a Hungexpo felújítását az ellenzék a világkiállás költségeibe számolja bele, és nem szól arról, hogy a korábbi állapot régóta nem tette már lehetővé jelentős rendezvények befogadását. Elsősorban Budapest fogja a hasznát élvezni annak az évi több száz rendezvénynek, amely mostantól megvalósulhat a vásárvárosban, ezért is érthetetlen a főpolgármester ellenkezése - fogalmazott.

Semjén Zsolt arra számít, hogy a világkiállítás a kísérő rendezvényekkel együtt legalább 1 millió látogatót fogad majd az október 14-i zárásig, így az augusztus 20-i ünnepségsorozattal, és az Eucharisztikus Kongresszussal együtt jelentős mértékben járul hozzá a járvány utáni nyitáshoz.

Az InfoRádió Aréna című műsorának pénteki vendége Kovács Zoltán lesz.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési terve az uniós tagállamok meglévő védelmi kiadásait is tartalmazza, és ha meg is valósulna, akkor sem feltétlenül garantálná azt, hogy Európa később majd ki tudja váltani az amerikai biztonsági garanciákat – mondta az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 10:07
×
×
×
×