Infostart.hu
eur:
352.89
usd:
308.24
bux:
142752.67
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjének résztvevői a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Több százezren vettek részt a zárómisén

Öröm volt látni a pápa mosolygós arcát - mondta a NEK sajtófőnöke.

Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén - mondta a NEK sajtófőnöke.

Zsuffa Tünde az M1-en elmondta, három éve dolgoznak a kongresszus szervezésén, és szavai szerint félő volt, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás, az emberek félelme, kétségbeesése, gyásza rányomja bélyegét a rendezvényre.

Elmondása szerint a kongresszus programjait felszabadult hangulat uralta, és "öröm volt látni a pápa mosolygós arcát".

Zsuffa Tünde hozzátette: a rendezvény sikeres megrendezésén az egyház, az állam és a főváros együtt dolgozott, egyben megköszönte a magyar újságírók munkáját.

Véleménye szerint sikerült a fiatalokat is megszólítani, hiszen rengeteg fiatal vett rész a különböző programokon.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Szakértő: valószínűleg nem szárad ki a Balaton, de van rossz hír a tóról

Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

Nem az számít, mennyi közpénzt költ el egy kormány, hanem az, mire és hogyan megy el az adófizetők pénze

A vállalkozások legnagyobb adminisztratív terhe nem maga a szabálykövetés, hanem a jelentéstételi kötelezettségek és az engedélyezési folyamatok bonyolultsága, amelyeken a digitalizáció és a mesterséges intelligencia gyors javulást hozhat – mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Bertók János, az OECD közmenedzsmenttel foglalkozó igazgatóhelyettese. Ismertette, hogy a közbeszerzés – amely az OECD-országokban a GDP több mint 13 százalékát teszi ki – stratégiai eszközzé vált, ugyanakkor a korrupció és az átláthatóság hiánya továbbra is komoly kihívás. A költségvetési nyomás és az átlagosan 110 százalék feletti GDP-arányos államadósság mellett a kormányoknak egyszerre kell megerősíteniük a versenyképességet, visszaépíteniük a közbizalmat és hatékonyabban gazdálkodniuk a közpénzekkel. Az OECD tapasztalatai szerint ehhez nem elég több pénzt költeni: a döntő az, hogy az erőforrásokat mire és hogyan használják, legyen szó oktatásról, védelemről vagy közszolgáltatásokról, ami Magyarország számára is fontos tanulság lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×