Infostart.hu
eur:
353.33
usd:
308.91
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Petőfi Sándor-emlékévről tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében 2021. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kásler Miklós világritkaságnak számító magyar HPV-oltásos adatokról számolt be

A koruknál fogva érintett kisgyerekek túlnyomó része már jelezte az igényét a HPV-oltásra, amelynek kiemelkedő szerepe van rákmegelőzésben – mondta az InfoRádiónak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Az onkológus professzor az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, itthon több választható oltás is van, közülük is kiemelendő a HPV elleni. Ennek beadása Magyarországon a kislányok beoltásával a 2014-15-ös, a fiúk esetében pedig a 2020-21-es tanévben vált elérhetővé. Elsőként egy két-, majd egy kilenc komponensű vakcinát adnak be.

Az Emmi vezetője emlékeztetett, a HPV rákot is okozhat – mindez Harald zur Hausen felfedezése volt, amiért Nobel-díjat kapott. Magyarország rendkívül gyorsan reagált, és a német virológus után, aki kimutatta, hogy a méhnyakrák oki tényezője a HPV, Szentirmay Zoltán professzor vezetésével magyar kutatók, mások mellett Kásler Miklós is, vizsgálódni kezdtek. Kimutatták, hogy a szájüregi garat- és gégerákok 36-48 százalékát ugyancsak a HPV okozza. Más kutatócsoportok pedig a szervezet ettől különböző szervei rákos daganatait is vissza tudták vezetni a HPV-re.

Az onkológus professzor hozzátetette: a kislányok oltása önmagában a méhnyakrák ellen véd, de hogy azt a circulus vitiosus-t (ördögi kör) meg lehessen szakítani – amikor a nőkről terjed a férfiakra, és a férfiak továbbadják a nem védett nőknek –, Magyarország bevezette a kisfiúk oltását is, ami rendkívül ritka a nagyvilágban. Ahogyan az is kuriózumnak tekinthető, hogy

a kislányok esetében 82 százalék, a fiúk esetében pedig 71 százalék jelentkezett a védőoltásra

– emelte ki Kásler Miklós.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Minden idők legforróbb ünnepére készülnek Amerikában

Minden idők legforróbb ünnepére készülnek Amerikában

Az Egyesült Államok keleti részén élők közül sokaknak a mostani lehet minden idők legforróbb július negyedikéje, miután egy kiterjedt hőhullám az ország területének több mint felét hőkupola alá szorította az ünnepi hétvégén. A meteorológusok előrejelzése szerint a rendkívüli forróság pénteken és szombaton tetőzik, így szombat estig több mint háromszáz melegrekord dőlhet meg, köztük olyanok is, amelyek már több mint egy évszázada tartják magukat - írta meg a CBS.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×