Infostart.hu
eur:
354.61
usd:
311.14
bux:
0
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Railcolornews.com

Célegyenesben a tram-train

Megkapták a vasúthatósági engedélyt a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train járművei, így megkezdődhet az ötvenezer kilométeres futópróba, a tesztet mind az öt hibrid villamos szerelvénynek hiba nélkül kell teljesítenie.

A tervek szerint valamikor késő ősszel indulhat el az első magyar - és közép-európai - vasút-villamos rendszer utasforgalmi szakasza, ideiglenes menetrenddel - írta a Magyar Nemzet pénteken.

Időközben elkészültek a vásárhelyi karbantartóbázis tervei, a kivitelezés megkezdése tavaszra várható. Előrébb tart a szegedi remíz, a Szeged-Rendező pályaudvaron már épül a javítócsarnok és zajlanak a közműkiváltások is. A járműtelep és a külső vágányhálózat megvalósításának határideje jövő év februárja. Toborozzák a járművezetőket is.

A lap emlékeztet, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged vasút-villamos rendszer létesítése érdekében 2012-ben született az első részletes megvalósíthatósági tanulmány. A fejlesztés lényege, hogy a meglévő városközi vasúti pályát, valamint a Szegeden kiépült villamoshálózatot felújítják, összekötik, Hódmezővásárhelyen belül pedig kiépítik a városi villamospályát. Mivel a nagyvasút nem villamosított, ezért olyan hibrid működésű villamosszerelvényeket szereztek be, amelyek a nyílt pályán dízelmotorral haladnak, a városon belül pedig az ott kiépített energiaellátást használják.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Ürge-Vorsatz Diána: borzalmas már a helyzet, az ágon megsült a gyümölcs, a vízben megfőttek az élőlények

Nagy bajban vagyunk, hiszen a világ gyorsan melegszik. Ráadásul Európán belül Magyarország középső része a leginkább – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána klímakutató. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke arról is beszélt, hogy ma már nem elképzelhetetlen az 50 Celsius-fokos hőmérséklet hazánkban, illetve hogy három hete még nem tudtuk, hogy ilyen súlyos lesz ez a hőhullám, ami nagyon fontos figyelmeztető jel kell legyen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Kamatemelést sürget a japán jegybank egykori ügyvezető igazgatója

Kamatemelést sürget a japán jegybank egykori ügyvezető igazgatója

A Japán jegybank korábbi ügyvezető igazgatója, Kenzo Yamamoto szerint a BOJ-nak a vártnál hamarabb kellene folytatnia a kamatemeléseket, mert a monetáris politika még mindig túlságosan támogató jellegű. A szakember rámutatott, hogy a jegybank saját mögöttes inflációs mutatója az elmúlt négy évben átlagosan 3% körül mozgott, ami érdemben meghaladja a 2%-os célt. Yamamoto nemcsak a kamatpolitikát, hanem a kötvényvásárlási tervet is bírálta: szerinte a mérleg leépítésének korai megállítása túl bőséges likviditást hagy a rendszerben, és politikai kockázatokat teremthet. A volt jegybanki vezető szerint mindez az évtizedes ultra laza monetáris ösztönzés kellemetlen öröksége, amelyből Japán csak lassan tud kilépni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×