Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megérkezik 16. évértékelő beszédének megtartására Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kilépett a DK-ból és a Momentum frakciójába ülne be, hogy indulhasson az előválasztáson

A DK veszprémi szervezetéből ketten kiléptek. Egyikük szerint hárman követhetik a példájukat a napokban a helyi szervezetnél.

A DK veszprémi szervezetének két tagja, volt és jelenlegi alelnöke is bejelentette kilépését a pártból – írja a veszpremkukac.hu értesülései alapján a 24.hu.

Katanics Sándor és Zakar Csaba döntése mögött az előválasztási jelöltállítás áll: a DK országos vezetése Katanics helyett a helyben állítólag egyáltalán nem ismert Csonka Balázs ügyvédet indítja az előválasztáson. Katanics nem törődött bele a döntésbe, ezért DK előbb fegyelmi eljárást indított ellene, majd ezt leállította, de megvétózta Katanics regisztrálását. Katanics végül jelöltként, a Civil Bázis támogatásával elindul, neki a Momentum adott befogadó nyilatkozatot (az ellenzéki előválasztáson csak az indulhat, aki előre jelzi, megválasztása esetén melyik frakcióba ülne, az adott párt pedig nyilatkozik, hogy befogadja a képviselőt).

Zakar Facebook-bejegyzésében azzal indokolta kilépését a pártból, hogy a DK a tagság háta mögött hozott személyi, hatalmi döntést.

Katanics a veszpremkukac.hu-nak azt mondta:

egy-két napon belül további három ember, a DK veszprémi elnökségének tagjai is bejelentik kilépésüket a pártból.

Az előválasztási bizottság regisztrálta Katanics Sándort, vagyis indulhat az előválasztáson.

Címlapról ajánljuk

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×