Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
A nemzeti színnel kivilágított Lánchíd az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén 2020. augusztus 20-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Ilyen augusztus 20-a még nem volt soha Magyarországon

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre - jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Az eseménysorozatra még a járványszabályok is megváltoznak - íme a programok.

Kovács Zoltán közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

Mint mondta, ahogy azt tavalyelőtt eldöntötték - csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé -, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe - tette hozzá. Az idei ünnep programjait a szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé.

Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről - mondta Kovács Zoltán.

Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat "Európa legnagyobb tűzijátékával" zárják.

Az idei ünnepet korlátozásoktól mentesen tervezik - jelentette be Kovács Zoltán. Még kedden megjelenik az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy az augusztus 20-ai

központi rendezvényeket, a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nem érintik a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: folyamatosan ülésezik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, követik a járványhelyzetet, így bármelyik pillanatban meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket.

Három héttel ezelőtt az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs is megkezdte működését. Ebben minden szervezet közreműködik, amelynek augusztus 20-ával kapcsolatban dolga van. Felelős döntéseket fognak hozni, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint például a 2006-os állami ünnepen - szögezte le.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hangsúlyozta: az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat. A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre.

Az ünnepi rendezvényeken több 10 ezren dolgoznak - emelte ki a kormányszóvivő, megjegyezve, országosan is kiemelkedő eredményeket lehet tapasztalni:

a turizmus újkori történetében július 24-én regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát, ezen a napon csaknem 150 ezren pihentek valamely magyarországi szálláshelyen.

Tóth Ferenc, az ünnepi tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei ünnepi tűzijátékot is augusztus 20-án 21 órakor kezdik el fellőni a Duna vízfelületéről. Érdekességként kiemelte, hogy minden felvonáshoz tartozik majd egy-egy meghatározó szín: a "vér és harc" például piros, a "magyarnak lenni" trikolor színekkel jelenik majd meg. A

mintegy félórás (34 perces) tűzijáték

további vizuális és hangeffektekkel is kiegészül majd.

Idén a nagyobb rakétákat a Margit hídról és a Petőfi hídról, valamint 14 folyami bárkáról lövik majd fel. Ezeket a nagyobb uszályokat "gyöngysorszerűen" is összekapcsolják majd. Az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat is feldíszítik majd, innen lesz a görögtűz is - ismertette.

Tóth Ferenc kiemelte: a rakétákat többek között Spanyolországból, Portugáliából, Szlovéniából és Kínából importálták, s mind a mintegy 40 ezer darab rendelkezik a szükséges uniós tanúsítvánnyal. A tűzijátékot szükség esetén - például az időjárási helyzet miatt - azonnal le tudják állítani.

Ezzel együtt félmilliárd forintos biztosítást is kötött a tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

Címlapról ajánljuk
Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek a világbajnokságon
Elemzés a vb-nyolcaddöntők előtt

Svájc futballnagyhatalom lett, a szuperszámítógép szerint a franciák az esélyesek a világbajnokságon

19 órától kezdődnek a nyolcaddöntők: befejeződött az első kör a labdarúgó-világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, már „csak” 16 csapat van versenyben: hét európai, négy dél-amerikai, három a Concacaf-zónából és kettő Afrikából. Megnéztük, mennyit változtak az erőviszonyok az elmúlt tizenkét évben, 2014 óta.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Mentőakciót indított a NASA: versenyt futnak az idővel egy fontos űreszköz megmentéséért

Mentőakciót indított a NASA: versenyt futnak az idővel egy fontos űreszköz megmentéséért

A NASA sikeresen felbocsátotta a Link nevű mentőegységet, amelynek feladata, hogy megmentse a keringési magasságából folyamatosan veszítő, 1,6 tonnás Swift űrtávcsövet. A hűtőszekrény méretű mentőeszközt az arizonai Katalyst Space Technologies építette, és a tervek szerint másfél hónap múlva dokkolhat a teleszkóphoz, majd mintegy 160 kilométerrel magasabb pályára tolja azt. A beavatkozásra azért van szükség, mert a Nap fokozott aktivitása felgyorsította a hajtómű nélküli Swift süllyedését, és beavatkozás nélkül az űrtávcső még idén megsemmisülne a légkörben - írta meg a New York Times.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×