eur:
413.65
usd:
401.82
bux:
81178.25
2025. január 10. péntek Melánia
Nyitókép: Pexels

Komoly hírrel indította a csütörtöki napot Vitézy Dávid

Aláírták a szerződést, elindul a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonal felújításának tervezése.

„Szerdán aláírtuk a szerződést, a Főmterv Zrt. tervezheti a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) megbízásából a Rákospalota-Újpest–Vácrátót–Vác közötti 39 kilométer hosszú vasútvonal teljes körű felújítását és kapacitásbővítő fejlesztését” – írja csütörtök délelőtti Facebook-bejegyezésében Vitézy Dávid.

A tervező feladata a döntéselőkészítő- és megvalósíthatósági tanulmány készítése, a környezetvédelmi engedély megszerzése, emellett az engedélyezési- és a kiviteli terv, továbbá a kapcsolódó tenderdokumentáció elkészítése, a jogerős építési engedélyek beszerzése. A tervezési díj 3,13 milliárd forint, amelyet európai uniós források felhasználásával a kormány biztosított a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. konzorciuma számára – olvasható.

A veresegyházi vonalon remélt konkrét eredmények:

  • Sűrűbb, a városi közlekedés járatsűrűséget idéző, Veresegyháztól, vagy ha a tervezés igazolja, már Őrbottyántól negyedórás járatkövetés, ehhez kétvágányúsítás szakaszosan.
  • Ahol a pálya geometriai adottságai megengedik, 100–120 km/óra sebesség.
  • Felújított, akadálymentesített megállók, állomások.
  • Akadálymentes, biztonságos gyalogos aluljárók (ezek helyszíne lehet: Rákospalota-Újpest, Fót, Ivacs, Veresegyház, Vác-Alsóváros).
  • A jelenleginél több P+R autóparkoló, B+R kerékpártároló.
  • Rákospalota-Újpest állomás korszerűsítése.
  • Különszintű keresztezések a közúttal, ahol indokolt

– sorolja a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiának megfelelően itt is cél a zónázó rendszer bevezetése, Őrbottyántól Budapest felé így minden megállóhelyről és állomásról óránként legalább négy vonat közlekedne, de a külső szakaszon is kettő, amelyek viszont a belső szakaszon már nem állnak meg, így lényegesen csökkenhet a menetidő. Hosszú szakaszokon második vágányt terveznek, emelnék a sebességet, ahol csak lehet, 100 km/órára.

Veresegyházról a jelenlegi félórás vagy még hosszabb menetidő Rákospalota-Újpestig mintegy negyedórával lehet kevesebb, Fóthoz is körülbelül 8 perccel kerülhet közelebb a főváros egész nap a most negyedóra alatt Rákospalotára, félóra alatt a Nyugatiba érő személyvonatokhoz képest.

Vitézy Dávid bejegyzésében arra is emlékeztet, hogy márciusban és áprilisban kérdőíven mérték föl az érdekeltek véleményét, amely keretében összesen 3024 válasz érkezett. A válaszok alapján egyértelműen a vonatközlekedés megbízhatóságán, az utazási idő jelentős csökkentésén és az állomások megközelíthetőségének javításán keresztül érhető el jelentős utasszám-növekedés ezen a vonalon. A válaszadók 80 százaléka már most nagyon elégedett vagy inkább elégedett a Flirtök korszerűségével, kényelmével és felszereltségével:

  • 94 százalék támogatja a pálya sűrűbb vonatkövetést lehetővé tevő szakaszos kétvágányúsítását.
  • 91 százalék ért egyet a Vácról 30 perces, Veresegyházról 15 perces sűrűségű vonatkövetéssel.
  • 91 százalék támogatja a pálya sebességének növelését.
  • 91 százalék tartja fontosnak az állomások akadálymentes felújítását.
  • 86 százalék pedig azok megközelíthetőségén javítana.

A válaszok alapján a pálya, illetve az állomások és megállóhelyek rendbetétele az elsődleges kívánalma a környéken élőknek.

A veresegyházi vasútvonal fejlesztésével kapcsolatos tovább részletek itt érhetők el.

Vitézy Dávid volt az InfoRádió Aréna című műsorának szerdai vendége, a beszélgetés itt hallgatható visssza.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Heves összecsapások Kurszkban, elindult a Biden-adminisztráció utolsó fegyverszállítmánya - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Továbbra is heves harcok zajlanak az oroszországi kurszk-régióban, ahol az ukrán csapatok vasárnap indítottak újabb offenzívát. Kijev állítása szerint egy komolyabb orosz ellentámadást is vissza tudtak verni. Ezzel párhuzamosan tisztázódtak az utolsó, Joe Biden amerikai elnök által összeállított amerikai fegyverszállítmány részletei is. Biden január 20-án hagyja el a Fehér Házat, a szakértők egyelőre csak találgatják, hogy Donald Trump megválasztott elnök milyen lépéseket fog tenni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×