Infostart.hu
eur:
375.36
usd:
318.08
bux:
127808.54
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pixabay.com

Átképzés: magyarok tömegei fordultak a programozás felé

Az átlagéletkoruk 39 év.

Több mint 40 ezren végezték el sikeresen a gazdaságvédelmi akcióterv részeként indított 8 hetes ingyenes informatikai képzést, erre épült rá a programozói képzés, amelyben 1076-an vettek részt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

György László hozzátette, a programozónak tanulók 97 százaléka sikeres vizsgát tett, háromnegyedük pedig már el is helyezkedett a munkaerőpiacon.

Egyebek mellett korábban bolti árufeltöltőként, jogászként, tolmácsként, futárként, tanárként dolgozók is átképeztették magukat programozónak.

A tanulók átlagéletkora 39 év volt,

ami az államtitkár szerint azt jelenti, hogy sosem késő új szakmát tanulni.

Az Európai Bizottság szerint a válság alatt Magyarországon indított 8 hetes ingyenes informatikai képzés egész Európában egyedülálló – mondta György László.

Az államtitkár úgy vélte, a gazdaságvédelmi akcióterv azért működhetett, mert a magyar emberek bátrak voltak, tudták, hogy akkor lehetnek sikeresek, ha a megváltozott körülményekhez alkalmazkodnak.

Kiemelte, az Újratervezés Program sikerére tekintettel hamarosan újra meghirdetik az ingyenes informatikai képzést, az időtartamát azonban 8 hétről 4 hétre rövidítették, a jelentkezők számát pedig 10 ezer emberben maximálták.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×