Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: police.hu

Siófok polgármestere is megszólalt a razziák után

Lengyel Róbert szerint lejárató kampány indult.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség munkatársai péntektől hétfőig Siófokon hat esetben intézkedtek garázdaság, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Volt olyan eset, ahová 40 rendőrt kellett kivezényelni.

A város polgármestere szerint azonban nem igaz, hogy veszélyes lenne Siófok.

„Ha szűken a Petőfi sétánynál maradunk, akkor a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest 90 százalékos a bűncselekmények számának csökkenése. Ez önmagában is sokat mondó" - mondta Lengyel Róbert az ATV-nek.

A polgármester közölte: arcfelismerő kamerákat szereltek fel, és jóval több rendőr van az utcákon, mint korábban bármikor. Úgy véli, lejárató kampányt folytatnak Siófok ellen a rossz közbiztonságra hivatkozva.

A helyiek többsége egyetért a város első emberével. Szerintük Siófok nem negatív kivétel, hiszen más Balaton melletti településeken is előfordulnak verekedések.

A rendőrség azt ígéri, hogy a jövőben is nagy létszámmal lesz jelen a balatoni településeken.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×