Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Gyermekek védelme: vita a parlamentben, tüntetés előtte

Többek között a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelméről szóló törvényjavaslat bizottsági jelentésének vitáját folytatta le az Országgyűlés hétfő est, miközben a Kossuth téren tízezren tüntettek.

Dunai Mónika (Fidesz) a törvényalkotási bizottság előadója emlékeztetett: a Fidesz frakcióvezetője nyújtotta be a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvényjavaslatot, amely a gyermekek védelme érdekében létrehozza a pedofil bűncselekményeket elkövetők nyilvántartását. A javaslat szigorítja, kiterjeszti a foglalkoztatástól való eltiltással kapcsolatos szabályokat, hogy a jövőben ne dolgozhassanak újból gyermekek közelében azok, akik pedofil bűncselekményt követtek el - ismertette. Hozzátette: a javaslat újraszabályozza a gyermekpornográfia tényállását, és jelentősen szigorítja a büntetési tételeket.

Dunai Mónika szólalt fel az előterjesztők nevében is. Kijelentette: a Fidesz-KDNP elkötelezett a gyermekek védelme iránt. A javaslat elfogadása esetén szerinte még több esetben tudnak biztonságot adni az aggódó szülőknek és a gyermekeknek. A javaslatcsomag rendelkezései "garantáltan el fogják gondolkodtatni a gyermekek iránt vágyat érző személyeket", hisz fantáziájuk megvalósítása esetén akár az emberölés büntetési tételét meghaladó időtartamú börtönbüntetéssel kell, hogy szembenézzenek - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a pedofília orvosi diagnózisa nem jelenthet felmentést a büntetés alól, hiszen a pedofilok beszámíthatóak, különbséget tudnak tenni erkölcsi jó és rossz között, de mégis megteszik a rosszat. Akadályozzuk meg ezt együtt! - szólított fel.

Ander Balázs - egyetlen ellenzéki felszólalóként - a Jobbik nevében támogatásáról biztosította a pedofilellenes javaslatot, ugyanakkor jelezte azt is, hogy a Jobbik nem a Fidesz oldalán, hanem az áldozatok oldalán áll. Úgy értékelt: az előterjesztés megfeledkezik a megelőzésről és az áldozatok segítéséről.

Felhívta a figyelmet arra: korábban teljes konszenzus övezte a javaslatot az ellenzékben, ami szerinte megzavarta a kormányoldal "előre kidolgozott terveit", ezért az előterjesztést "számításból", "politikai haszonszerzés céljából" "átpolitizálták". Ennek az lesz az eredménye, hogy az ellenzéki oldalon lesz olyan, aki nem fogja elfogadni a javaslatot vagy kivonul majd, tiltakozva az ellen, hogy "mit művelt" az előterjesztéssel a kormányoldal - mondta.

Úgy vélte: olyan dolgokat csempésztek a javaslatba, amiről lehet legitim vitát folytatni, de nem ebbe a törvényjavaslatba való. Szerinte amennyiben a kormányoldal fel akar fűzni erre az ügyre egy kampányt az ellenzék ellen, akkor az annak lesz bizonyítéka, hogy az áldozatok szenvedését kívánják felhasználni. Arra is kitért: Kaleta Gábor ügyét megpróbálta "elkenni" a kormányoldal.

Az elnöklő Lezsák Sándor a vitát lezárta.

Völner Pál, igazságügyi államtitkár úgy reagált: a gyermekek védelméről is szól javaslat, nem csak a bűnelkövetők szembeni szigorúbb fellépésről. A Kaleta-ügyben jelezte: egy olyan karrierdiplomatáról van szó, aki a Gyurcsány-kormány idején kezdte a külügyi szolgálatát, soha nem volt Fidesz-tag, nem volt köze a Fideszhez. Úgy vélte: éppen az ellenzék használja fel politikai célra a vitát.

Dunai Mónika (Fidesz) zárszavában azt hangsúlyozta: nem kampányfogásról van szó, a kormányoldal folyamatosan azokat az utakat keresi, ahol szigorúbbá teheti a szabályozást. A kampánnyal csak az ellenzék foglalkozik, a kormányoldal dolgozik, törvényeket alkot - mondta.

Tüntetés

A pedofiltörvény egyes módosításait melegellenesnek tartják civil szervezetek, úgy vélik, tudatosan összemossák a homoszexualitást a gyerekkel szembeni szexuális bűncselekményekkel. Többek között azt ellenzik, hogy tilos lenne a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítése és annak megjelenítése, és nem lehetne a gyerekeknek olyan iskolai foglalkozást, előadást tartani, amely a homoszexualitást vagy a nemváltást népszerűsíti, ha elfogadják a javaslatokat.

A civilek hétfőre estére tüntetést szerveztek a Kossuth térre, ezen több tízezren vettek részt. Az eseményt az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság, a Szivárványcsaládokért Alapítvány és a Prizma közösség szervezte. A felszólalók egyenlőséget követeltek, és azt szeretnék elérni, hogy senki se használja szitokszóként az identitásukat.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×