Infostart.hu
eur:
375.08
usd:
317.7
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Budapest, 2021. május 9. A Nagyvásártelep, alapításkori nevén Budapest Székesfőváros Központi Élelmiszer Nagyvásártelep egy mára már megszűnt, és jelentős részében el is bontott ipari létesítmény épületei, amelyek 2004 óta műemléki védettséget élveznek. Az egykori Nagyvásártelep - Kvassay Jenő út - Ráckevei Duna-ág határolta telekegyüttesen a Déli Városkapu Fejlesztési Terv keretében a Ferencvárosban, a Soroksári úttól a Dunáig és Csepel északi részén kialakítandó új városrészben kapna helyet a Budapest Diákváros vagy más néven Déli Városkapu és tőle északra magyar és kínai közreműködésben a budapesti Fudan Egyetem. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Nem áll le a Fudan előkészítése

A kormánynak jövő év végéig kell beszámolnia az előkészületekről. Orbán Viktor azt mondta, népszavazás lesz a kérdésben.

A jövő héten már végszavazhatnak a Fudan Egyetemmel kapcsolatos két törvényjavaslatról, miután a kormánypárti többségű törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén támogatta az előterjesztéseket – írja a Népszava.

A lap szerint az eredeti javaslathoz csupán az LMP-s Demeter Márta bizottsági alelnök által csak „vörös farokként” emlegetett passzust toldották hozzá, miszerint a kormány legkésőbb 2022. december 31-ig beszámol az Országgyűlésnek a beruházás előkészítéséről és a megvalósítás tervezett költségeiről.

A törvényekkel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítik a projektet,

felhatalmazást adnak a kormánynak arra, hogy rendeletben jelölje ki az új kínai campus megvalósításához szükséges fejlesztési területet.

A bizottság által elfogadott két törvényjavaslattal a fejlesztési terület legértékesebb Duna-parti telkeit és a Nagyvásárcsarnok felújításra kijelölt műemléképületét is átadják a még csak előkészítés előtt álló beruházásnak, ingyen. A kollégiumi funkciótól megfosztott Diákvárost pedig a korábbi tartalékterületekre tolják át.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a csütörtöki Kormányinfón Orbán Viktor a Fudan Egyetemmel kapcsolatban kifejtette: egy egyetem megalapításának ügye felsőoktatási szakmai kérdés, de a baloldal ebből politikai kérdést csinált, és az ilyet nem lehet szakmai megoldással rendezni. Ezért nem lát más megoldást, mint hogy ha megvannak a tervek,

népszavazáson döntsenek az emberek.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×