Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: BKK

Ilyennek szeretnénk a megújított Mester utcát

Több mint ezren töltötték ki a kérdőívet, és csaknem 5600 vélemény, illetve javaslat érkezett a BKK társadalmi egyeztetésén, amely a IX. kerületi Mester utca megújulásáról kérdezte a lakosokat, valamint a térség közvetlen környezetében rendszeresen közlekedőket.

A Mester utca belső, Ferenc körút és Haller utca közötti szakasza – főként tágas, fasorokkal határolt megjelenése, az ott lévő intézmények és vendéglátóhelyek miatt – a IX. kerület kedvelt része. A Mester utca újragondolása nem csak a közlekedés miatt kulcsfontosságú, a környéken iskolák, rendelő, éttermek és üzletek is vannak. A megújulás tervezése kapcsán a BKK társadalmi egyeztetésre hívta az ott lakókat és a környéken közlekedőket, akik összességében egy élhetőbb útszakasz megvalósítása mellett érvelve fejtették ki az észrevételeiket.

A fejlesztési javaslatok között

első helyen szerepel az autóforgalom csillapítása,

igaz, a válaszadók elsősorban inkább valamilyen technikai megvalósítást neveztek meg, nem konkrétan annak a célját. Felvetődött többek között az átmenő autóforgalom kitiltása és átvezetése az Üllői útra vagy a Soroksári útra, de érdemes lehet felülvizsgálni a villamos és gépjárműforgalom elválasztásának lehetőségét, a közlekedési táblák elhelyezkedését, továbbá az egyirányúsításokat is – írja a Budapesti Közlekedési Központ. Többen kifejtették, hogy bár van autójuk, és azzal szoktak közlekedni, mégis csökkenteni kellene a gépjárműforgalmat. Ez rámutat arra, hogy ha a városban túl sokan közlekednek autóval, az autóforgalom önmagát akadályozza, ezért nélkülözhetetlenek a helytakarékosabb lehetőségek – teszik hozzá.

Vitatott kérdéskör a parkolás:

nagyságrendileg ugyanannyian bővítenék, mint csökkentenék a parkolási lehetőségeket, vagy kapacitásváltozás nélkül rendeznék a tarthatatlan helyzetet.

Többen nehezményezik, hogy a szabálytalanul parkolók akadályozzák a forgalmat, az így beláthatatlanná tett kereszteződések balesetveszélyesek, emellett hiányoznak az akadálymentes és rakodásra kialakított parkolóhelyek. Többen ezért újragondolnák a parkolási rendet, vagy parkolóházak kialakítását szorgalmazzák. Közérdeklődés ezért leginkább ezen a téren várható: noha a BKK közterület-fejlesztési projektje nem vállalkozhat parkolóházak építésére, a közterületi autóparkolásban progresszív együttgondolkodásra lesz szükség, vonja le a következtetést a társaság.

A villamosközlekedés ugyancsak középponti téma, sokan panaszkodnak a nagy zaj, a dübörgés miatt. Ennek tükrében időszerű lehet a pálya korszerűsítése, a megállók akadálymentesítése, és érdemes megvizsgálni a vágányzóna füvesítésének lehetőségét.

A villamos megítélése ellentmondásos, vannak, akik megszüntetnék, mások sűrítenék és fonódó járatokat szeretnének,

sőt a megkérdezettek körében felvetődött a szakasz föld alatti átvezetése is. A tervezési folyamat egyik alapelve – amely a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Budapesti Mobilitási Terv alapvetése is – a fenntartható, helytakarékos közlekedési módok előnyben részesítése. A Budapesthez hasonló történelmi nagyvárosokban ugyanis egyszerűen nincs elegendő hely ahhoz, hogy a lakosság jelentős része autóval közlekedjen. A budapesti lakosság is e szerint közlekedik: 70 százaléka elsődlegesen valamelyik fenntartható közlekedési módot (gyaloglás, közösségi közlekedés, kerékpár) használja a mindennapokban.

Mint az a sajtóközleményben olvasható, a BKK a tervezés során minden olyan elemet és lehetőséget megvizsgáltat, amely a beérkezett panaszok orvoslására megoldást nyújthat, s a rendelkezésre álló források erejéig ezeket meg is valósítja. Jóllehet a BKK projektje csupán a közterület-fejlesztésre korlátozódhat, az épített környezetet a tervek szerint úgy alakítja majd, hogy az később alacsony padlós villamosokat fogadhasson.

A BKK felülvizsgálja az utca hálózati szerepét az autóforgalom szempontjából, hogy a helytakarékos, bárkinek elérhető és a város egészségéhez hozzájáruló közlekedési módok – gyaloglás, kerékpározás, rollerezés (aktív és mikromobilitás) – számára vonzó környezet szülessen. A visszajelzések is megerősítik, hogy

a közbiztonságnak és a köztisztaságnak is javulnia kell a Mester utcai sétáláshoz.

Célként fogalmazódott meg, hogy növelni kellene a zöldfelületek nagyságát, de a járdák szélesítése (a 4-es és a 6-os villamos megállója felé, illetve a szakrendelőnél), valamint a szegélyek akadálymentesítése is igényként vetődött fel. Jellemző kérés volt, hogy a kereszteződésekhez telepítsenek „fekvőrendőröket”, valamint jelöljenek ki gyalogos-átkelőhelyet a Mester utca–Dandár utca és a Mester utca–Tinódi utca sarokra. A projekt egyik legfontosabb célkitűzése éppen ez: a gyaloglás biztonságosabbá tétele, valamint az utca gyalogos keresztezésének a segítése – emelik ki.

A kerékpárral közlekedők helyzetét nehezíti jelenleg, hogy balesetveszélyes keresztezni a villamossíneket, illetve mindkét irányban nehéz balra kanyarodni. A válaszadók legszívesebben olyan kerékpársávokat alakítanának ki, amelyek – megfelelő védőtávolság kialakításával – a járda és a parkolósáv között vezetnek. Ehhez kapcsolódóan fontos, hogy a kerékpártámaszok telepítésével együtt biztosítani kell a rollerek és egyéb mikromobilitási eszközök rendezett elhelyezését is.

A társaság végezetül kiemeli: a felújítás előkészítése a Budapesti Közlekedési Központ feladata, amely a Fővárosi, valamint a IX. kerületi Önkormányzattal együtt fontosnak tartja, hogy a változások a lakók és a környéken közlekedők bevonásával valósuljanak meg. A BKK társadalmi egyeztetését jelentős érdeklődés övezte: a kérdőívet 1138-an töltötték ki, akik mindent egybevéve 5660 véleményt és javaslatot fogalmaztak meg. A BKK célja, hogy ezek figyelembevételével készüljenek tervek a lehetséges műszaki megoldásokról. A társadalmi egyeztetés eredménye a BKK honlapján olvasható, a tervek kidolgozásuk után kerülnek fel az oldalra – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 08:18
×
×
×
×