Infostart.hu
eur:
380.99
usd:
322.4
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Védőfelszerelést viselő orvosok a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. december 8-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Hely szerinti bontás: részletes adatok a hazai járványhalálozásról

A részletes helyi adatokból kiszámolták, hogy melyik járásokban volt a legnagyobb a halálozási arány márciusig.

Kiadták a részletes adatokat, hogy az egyes településeken hány halottja volt a koronavírus-járványnak – írja a 444.hu a K-Monitor adatigénylése alapján. Március 4-ig 15 659 áldozatról tudni, vagyis ebben a harmadik hullámban elhunytak nagy része még nincs benne.

Az adatok összesítéséből kiderül, hogy a szikszói járásban volt a legmagasabb a halálozási arány, közel 11 százalék, tehát az ottani fertőzöttek haltak meg a legnagyobb eséllyel. A tíz legmagasabb halálozási aránnyal rendelkező járásból három Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, három Bács-Kiskunban található, egy-egy pedig Hevesben, Veszprémben, Fejérben és Békésben.

  • Szikszói járás 10,7%
  • Encsi járás 8,69%
  • Kunszentmiklósi járás 8,68%
  • Pétervásárai járás 8,49%
  • Jánoshalmai járás 8,28%
  • Devecseri járás 8,16%
  • Enyingi járás 8,12%
  • Gyomaendrődi járás 8,02%
  • Tiszakécskei járás 8%
  • Ózdi járás 7,78%

A lista másik végén a kapuvári járás áll, az ottani arány 2 százalék alatti. A legkedvezőbb adatokat mutató első tízben négy Pest megyei, három Győr-Moson-Sopron megyei járás, egy-egy Hajdú-Bihar, Veszprém és Csongrád megyei mellett.

A települések méretét nézve a megyei jogú városokban (3,6 százalék) és a fővárosban (3,9 százalék) volt a legalacsonyabb a halálozási arány. A városokban (4 százalék), községekben (4,3 százalék) és nagyközségekben (4,4 százalék) ennél magasabb.

Lakosságarányosan a Veszprém megyei Szőcön volt a legmagasabb a halálozás, 436 lakosból 13-an vesztették életüket.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×